Kezdőlap Autó A Ford megvásárolta a detroiti pályaudvar ikonikus épültét
No menu items!

A Ford megvásárolta a detroiti pályaudvar ikonikus épültét

A 115 éves amerikai vállalat tegnap jelentette be, hogy megvásárolta a Michigan Központi Pályaudvar épületét, hogy egy új, élettel teli campus főépületévé alakítsa át a detroiti Corktown negyed szívében, ami a jövőben a Ford innovációs központjaként szolgál majd.

A Ford Highland Park üzeme segített létrehozni az amerikai középosztályt a múlt század első felében. A Ford dolgozói építették ugyanis Willow Runban azokat a repülőgépeket és tankokat, amelyek segítettek megnyerni a második világháborút és megalapozni az amerikaiak jólétét. Családok nemzedékei dolgoztak a 100 éves Rouge gyárban, kerekekre téve a világot és elősegítve a középosztály megerősödését.

Bill Ford

Most, hogy a 115 éves vállalat egy új korszak küszöbén áll, Detroit Corktown negyede is újra belekerül a végkeringésbe a Ford jóvoltából. Az új Corktown Campus olyan központ lesz, ahol a Ford és partnerei együtt dolgoznak majd az önvezető és elektronikus járműveken, illetve a városi közlekedési szolgáltatások és mobilitási megoldások kifejlesztésén – köztük az okos, összekapcsolt járművekkel, utakkal, parkolókkal és tömegközlekedéssel.

„A Michigan Központi Pályaudvar egy olyan hely, ahol sokat megtudhatunk Detroit múlt századi történelméről,” mondta Bill Ford, a vállalt ügyvezető elnöke. „A Fordnál szeretnénk segíteni e történet következő fejezetének megírását – Corktownban együtt dolgozva a legjobb start up-cégekkel, a legnagyobb tehetségekkel és azokkal a gondolkodókkal, mérnökökkel és problémamegoldókkal, akik másként látják a dolgokat – annak érdekében, hogy mi alakíthassuk a közlekedés és fuvarozás jövőjét.”

A Michigan Központi Pályaudvar megvásárlásával egy időben a Ford megvette az egykori detroiti tankönyvelosztó raktár épületét, egy régi színesfém üzem telephelyét és egy felújított, egykori corktowni gyárnak az épületét, ahol ezentúl a Ford elektromos és önvezető járművekkel foglalkozó üzleti részlegei működnek majd.

„Ami az ipari korszakban Rouge volt a Ford számára, az lehet most Corktown az információs korszakban,” vélekedett a Ford elnök-vezérigazgatója, Jim Hackett. „Ez lesz az a tesztközpont, ahol a Ford és partnerei kidolgozzák és tesztelik azokat a szolgáltatásokat és megoldásokat, amelyeket használva az emberek élni és közlekedni fognak a jövőben – ezzel létrehozva egy dél-kelet michigani mobilitási folyosót, ami nyugat felé Dearborntól Ann Arborig, keleti irányban pedig Detroitig nyúlik majd.”

A Michigan Központi Pályaudvar és más, corktowni ingatlanfejlesztések létfontosságúak a Ford jövője szempontjából, hiszen a vállalat éppen azt tanulmányozza, miként változnak a városi közlekedési illetve szállítmányozási trendek, az új közlekedési módok milyen szerepet játszanak a városok új életre keltésében. Az pedig, hogy egy feltámadóban lévő amerikai város központjában helyezkedik el, segít majd a Fordnak magához csábítania azokat a tehetségeket, start up-cégeket, és mérnököket, akik szeretnének ezzel foglalkozni és együtt dolgozni a vállalattal.

Ugyanakkor a Ford folytatja a 2016-ban elkezdett Dearborn Campus Átalakítási tervét is. A tervek szerint idén nyáron átadják a 14 000 négyzetméteres Wagner Place épületet nyugat Dearbornban, hasonlóan a Ford Termékfejlesztési Campusán kialakított, új vezetésdinamikai laboratóriumhoz. Emellett a hosszútávú Dearborn projekt továbbra is összehozza majd a legfontosabb munkacsoportokat egy campusra, beleértve a vállalat termékfejlesztés csapatait is.

A Michigan Központi Pályaudvar volt a fő, nagyvárosok közti, intercity utasforgalmi pályaudvar Detroitban. A Michigan Central Railroad megrendelésére épített állomás az egykor Detroit belvárosában fekvő, de 1913 decemberében leégett pályaudvar helyettesítésére épült. A hivatalosan 1914 január 4-én átadott állomás az Amtrak vonalak 1988-as megszűnéséig működött. A 70 méter magas, 13 emeletes irodaházzal épített pályaudvar megnyitásakor a legmagasabb volt a világon.

A Ford pályaudvarral kapcsolatos terveiben szerepel a nagycsarnok eredeti állapotának helyreállítása; helyi boltok és éttermek becsábítása, és új lakások kialakítása is ezen a felszálló ágban lévő környéken. A pályaudvar az emberek számára élvezhető közösségi tér lesz, amivel kapcsolatban a jövőben további részleteket tesznek majd közzé. A Ford elkötelezett a corktowni lakosokkal és vállalkozásokkal történő egyeztetés mellett, hogy az ingatlanfejlesztés garantáltan összhangban legyen a közösség hagyományaival és illeszkedjen a negyed újjászületését szolgáló más, tervezett fejlesztésekhez is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Miért állnak le ünnepnapokon a csatornák? A zsírszörnyek új ellensége az okosszivattyú

Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban

Megjelent a rendelet az Otthontámogatás részleteiről

Megjelent a Magyar Közlönyben a közszolgálatban dolgozók Otthontámogatására vonatkozó rendelet.

A hungarikumok a magyar identitás sokszínűségét mutatják meg

Minden hungarikum mögött ott van a magyar észjárás, a magyar kéz munkája, a magyar szív hűsége, ezért ezek az értékek nem csupán büszkeségeink, hanem válaszaink arra, hogy kik vagyunk mi magyarok.

Új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

Januártól új támogatás segíti a környezeti károk mérséklésében közreműködő vállalkozásokat, akár 30 millió eurót is leírhatnak a társasági adójukból - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Hirdetés

Hírek

Miért állnak le ünnepnapokon a csatornák? A zsírszörnyek új ellensége az okosszivattyú

Sokmillió forintos kiadást okoznak a vízműveknek a vécén lehúzott nedves törlőkendők – intelligens szivattyú lehet a megoldás a „zsírszörnyek” elleni harcban

A hungarikumok a magyar identitás sokszínűségét mutatják meg

Minden hungarikum mögött ott van a magyar észjárás, a magyar kéz munkája, a magyar szív hűsége, ezért ezek az értékek nem csupán büszkeségeink, hanem válaszaink arra, hogy kik vagyunk mi magyarok.

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.

NKFH: több mint 15 millió forint kártalanítás járt a légiutasoknak

Az eljárások eredményeként 38 750 euró, azaz hozzávetőlegesen 15,5 millió forint kártalanítást ítéltek meg az utasoknak.

Nincs megállás: egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök

A folyamatos csökkenést viszont most már elsősorban az okozza, hogy az alacsonyabb hitelösszeg-sávoknál is egyre lejjebb nyomják a kamatokat a pénzintézetek.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.