Kezdőlap Gazdaság A kormány benyújtotta a költségvetést - szavazás júliusban
No menu items!

A kormány benyújtotta a költségvetést – szavazás júliusban

A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése a járványügyi készültség fenntartásával. A kormány szerint jövőre a gazdasági növekedés 4,8 százalék lesz, az infláció pedig 3 százalék körül alakulhat – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.

Varga Mihály pénzügyminiszter átnyújtja a 2021. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A büdzsé, szavai szerint kiemelt feladatként kezeli az emberek védelmét, és választ ad a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági kihívásokra. Kiemelt helyen van a családok védelme, a gazdaság újraindítása és az ország biztonsága – fűzte hozzá.

A hajót a rakomány és nem az utasok kidobásával kell megmenteni, így a kormány nem megszorításokkal, hanem segítségnyújtással reagált a válságra – hangsúlyozta, és megerősítette, továbbra is cél a teljes foglalkoztatottság, az adócsökkentés folytatása és a családok kiemelt támogatása.

A költségvetésben a kormány 2021-re 4,8 százalékos GDP-bővüléssel számol, 3 százalékos infláció és 2,9 százalékos, GDP-arányos államháztartási hiány mellett. 2021-ben az adósságráta újra 70 százalék alá kerülhet. A büdzsé összeállításánál 356 forintos euró-árfolyamot vettek alapul.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy járványügyi készültségre és a gazdaságvédelmi intézkedésekre jövőre is számottevő forrást biztosítanak.

A 270 milliárd forintos központi tartalék meghaladja a GDP 0,5 százalékát, ebből a kormány rendkívüli kormányzati intézkedésekre 120 milliárd forintos, a gazdaságvédelmi programok központi tartalékaként pedig szintén 120 milliárd forintos összeggel számol, a járvány elleni védekezés központi tartaléka 30 milliárd forint.

A gazdaság védelme és újraindítása, valamint a munkahelyek megőrzése és teremtése a 2021-es költségvetésben a Gazdaságvédelmi alapra épül, amelyen keresztül 2021-ben 2555 milliárd forintot meghaladó forrás áll rendelkezésre. Csaknem 3000 milliárd forintos forrással egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapot is létrehoznak – közölte.

A miniszter bejelentette azt is, hogy jövőre a gyermeket nevelő családok támogatására 2295 milliárd forintot fordítanak, és jelezte, hogy 2010 óta a családok támogatására fordított kiadásokat a 2,5-szeresére növelték, GDP-hez viszonyított, 4 százalékos arányuk a legmagasabb az EU-ban. Jövőre is folytatódik az Otthonteremtési program, a Babaváró program, növekszik a gyermekétkeztetésre fordítható támogatás összege, és teljes körűen ingyenessé válik a tankönyvellátás, valamint elindul a 13. havi nyugdíj bevezetése, erre 77 milliárd rendelkezésre, és 53 milliárdot különítettek el nyugdíjprémiumra, amelyet az 5 százalékot közelítő gazdasági növekedés mellett biztosíthatnak.

A 2021. évi költségvetési törvényjavaslat az Országházban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarország fejlődésének fontos előfeltétele a külső és belső biztonság, ezért a honvédelemre fordítható források összege egy év alatt 30 százalékkal, 778 milliárd forintra emelkedik. Emellett a rendvédelemre szánt kiadások is bővülnek, megközelítik a 953 milliárd forintot, 2010-hez képest a duplájára nőnek.

A 2021-es költségvetésben szinte minden terület több forrással gazdálkodhat – mondta a pénzügyminiszter, és példaként említette, hogy oktatásra 2021-ben 2229 milliárd forintot fordít a kormány, csaknem 80 milliárd forinttal többet, mint az dén, emellett az egészségügyi kiadásokra és a közszféra béreire is több jut.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke – miután Varga Mihály pénzügyminisztertől átvette a büdzsé tervezetét a parlamentben – azt mondta:

július 3-án vagy 6-án lehet a törvény zárószavazása.

Megjegyezte, hogy a költségvetési törvényjavaslat tárgyalásában semmilyen rendkívüli változásra nem kell számítani, azt 30 órás időkeretben tárgyalják a frakciók az általános vita során.

A javaslat az államháztartás központi alrendszerének 2021. évi kiadási főösszegét 23 373, 644 milliárd forintban, bevételi főösszegét 21 882, 420 milliárd forintban, hiányát 1 491,223 milliárd forintban állapítja meg.

A bevételi és kiadási főösszegeken belül a hazai működési költségvetés 2021. évi kiadási főösszege 19 721,153 milliárd forint, ami megegyezik a bevételi főösszeggel.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.