Kezdőlap Építőipar A kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság
No menu items!

A kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság

A magyar kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság, amely az alágakkal együtt a GDP közel 15 százalékát adja – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Szentendrén, ahol átadták az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. új csarnokát, a Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont fejlesztés első épületét pénteken.

Az építőipar a kapcsolódó mérnöki, kivitelezési és ingatlanhasznosítási alágakkal együtt közel 400 ezer embert foglalkoztat. Az ágazat nehéz időszakon megy keresztül, az első fél évben 7353 új lakás épült, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, és “hallani olyan számokat, hogy tízezer alatt lesz az újlakás-építés összességében ebben az évben”. A kiadott építési engedélyek száma a lakások esetén közel 11 ezer volt, 40 százalékkal alacsonyabb a 2022-es azonos időszakinál. A GFM-nél arra számítanak, hogy a pozitív fordulat az idei harmadik negyedévben következik be – mondta.

A tárcavezető szerint az év egészében a magyar gazdaságban stagnálás, jövőre viszont erős visszapattanás lehet, 4 százalék körüli növekedéssel. Ennek kulcsa a reálbérek növekedése, ami szeptembertől várható, és nagyjából 2-3 százalékos szinten fenn is marad – figyelembe véve a minimálbér-tárgyalásokat is, ahol 10-15 százalék közötti minimálbér-emelkedés látszik jövő év januártól – mondta.

Nagy Márton szerint jövőre 5-6 százalékos inflációval számolva 4-5 százalékos, vagy afölötti reábérnövekedés is lehet.Ez nemcsak a fogyasztást, hanem a lakásépítéseket, a lakásfelújításokat és a használt lakások adásvételét is segíti majd. Úgy vélte, az építőiparban, ha lassan is, elindulhat egy fordulat.

Azt szeretnék, ha a lakásépítések és az állami beruházások továbbra is magyar szakemberekkel történnének, magyar termékek felhasználásával, magyar bankok hitelnyújtásával. Ehhez fontos az építőipari munkaerő megfelelő minősége, képzettsége – szögezte le.

Szólt arról is, hogy a kormánynak segítenie kell az építőipart, és ennek négy iránya van: új lakáspolitikai koncepció, a magyar kkv-k és a hazai alapanyaggyártás helyzetbe hozása, a hitelezés helyreállítása és a demográfiai célokhoz illesztett lakáspolitika.

Fontosnak nevezte a zöld átállást az ágazatban, ezen belül a napelemek kérdéskörét. Nagy Márton közölte: új rendszer lesz, amelyben szükséges a lakossági napelemfejlesztések állami támogatása is. Az otthonfelújítási programban egy célzott részt indítanának, amely a hazai ipart, a hazai beszállítókat hozza helyzetbe.

A létrehozásának 60. évfordulóját ünneplő ÉMI-ről elmondta, hogy az a kormány háttérintézményeként az építőipar és az építésgazdaságtan szerves szereplője, amely piaci professzionizmussal végzi a munkáját. Az ÉMI mintaházparkja kiemelt demonstrációs központ a hamarosan megújuló otthonteremtési és felújítási programban, itt bárki megtekinthet fenntartható, innovatív megoldásokat, amelyek integrálhatók a magyar építőiparban.

Buday-Malik Adrienn, az ÉMI vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a cégnek az építési minőség ügyét kell szolgálnia, ennek jegyében újították meg az elmúlt években a szolgáltatási portfóliójukat. Jelenleg 19 kutatás-fejlesztési projektjük fut, és több mint 700 milliárd forint értékben vannak jelen kiemelt állami beruházásoknál az építési minőség őreiként – tette hozzá.

Az ÉMI ma már nemcsak nonprofit háttérintézmény, hanem eredményes vállalkozás is, amely több száz, köztük külföldi partnerrel működik együtt, de stratégiai együttműködéseket kötött például az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ), a Magyar Mérnöki Kamarával és a Honvédelmi Minisztériummal is – fejtette ki.

A szentendrei  mintaházparkot a 2019-es magyarországi Solar Decathlon energiahatékony házépítő verseny pályamunkáira alapozva tervezték el. Három versenyházat már felújítottak és 12 további házat építenek – számolt be a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a napokban érkezett meg az EM támogatói döntése ezekre a házakra, és jövő nyáron megnyílhat a mintaházpark látogatóközpont része.

Az ünnepi eseményen az ÉVOSZ képviseletében Koji László elnök elismerő oklevelet adott át az ÉMI vezérigazgatójának.(MTI)

 

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.