Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem A magyar ránézésre tudja, ha hamis a termék
No menu items!

A magyar ránézésre tudja, ha hamis a termék

Hamis termékek várják a megsemmisítésüket. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Európai Unióban a magyarok vannak a legnagyobb mértékben tisztában azzal, mi is a szellemi tulajdon, és a magyar fogyasztóknak csak 9 százaléka szokott elbizonytalanodni a hamis termékek felismerése terén az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának legfrissebb tanulmánya szerint.

Az elemzés szerint uniós szinten a válaszadók 83 százaléka mondta azt, hogy nagyon jól, vagy jól érti a szellemi tulajdon fogalmát. A megértés azonban országonként jelentősen eltér: az első helyen Magyarország és Portugália áll 92-92 százalékkal, míg Dániában csak 49 százalék, Svédországban pedig 47 százalék ez az arány.

A tanulmány vizsgálta a hamisított árukkal kapcsolatos fogyasztói magatartásokat is. A magyar fogyasztók abban is élen járnak, hogy kevesen vesznek szándékosan illegális terméket, csak 9 százalékuk vásárolt ilyet. Ez az adat Dániában és Hollandiában 26-26, Bulgáriában 31, Romániában pedig 72 százalék volt.

A világhálón elérhető illegális tartalmakkal kapcsolatban a dánoknak csak 24 százaléka mondta azt, hogy elfogadhatónak tartja az internetről illegálisan, személyes használatra szánt tartalom beszerzését, míg a szlovákok 58, a szlovének 56 százalékban gondolják így. A magyar válaszadók között ez az arány 54 százalék.

A felmérés szerint az európaiak 12 százaléka tavaly kizárólag sportközvetítéseket nézett illegális forrásokon keresztül. Magyarországon ez az arány csak 6 százalék volt, míg Görögországban és Bulgáriában a sportrajongók 20-21 százalék választott illegális csatornát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás