Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde A Magyar Telekom felfelé módosított
No menu items!

A Magyar Telekom felfelé módosított

A Magyar Telekom új székháza

A Magyar Telekom felfelé módosította a bevételre és a működési teljesítményt mutató EBITDA AL-re vonatkozó idei évi előrejelzését a várakozásoknál kedvezőbb tendenciák miatt – közölte a távközlési cég a BÉT honlapján kedden, tőzsdezárás után.

A tájékoztatás szerint az elmúlt hónapokban – különösen a mobil adat és a vezetékes szélessávú szolgáltatásoknál – változatlanul erős volt a kereslet, és a változékony gazdasági környezet ellenére az előfizetői bázis alakulása, valamint az ügyfelek költési szokásai kedvezőek maradtak.

Ezek a folyamatok a korábbi várakozásokat meghaladó üzleti teljesítményhez vezettek, így 2023-ban a korábban várt 5-10 százalékos bevételnövekedés helyett 10-15 százalékos bővülést vár a társaság.

Az EBITDA AL – azaz a kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, korrigálva az eszközhasználati jog után elszámolt értékcsökkenéssel és kamattal – is hasonló ütemben, 10-15 százalékkal emelkedhet az idén, míg korábban 5-10 százalékos emelkedést vártak.

A Magyar Telekom a 2022-es évet 746,7 milliárd forint bevétellel zárta, az EBITDA AL 221,5 milliárd forint volt.

Az idei évre vonatkozó célkitűzések egyéb elemei változatlanok maradnak – írták.
A módosított nettó eredmény idén kétszámjegyű növekedést produkálhat a tavalyi 63,0 milliárd forint után, a szabad cash flow a módosított célszámok szerint – a korábbival megegyező mértékben – 60 milliárd forinttal bővülhet az egy évvel korábbi 50,9 milliárd forint után.

A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, kedden a papír árfolyama 14,0 forinttal, 2,68 százalékkal 537 forintra nőtt, forgalma 424,1 millió forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 276 forint, a legmagasabb 546 forint volt. Az árfolyam az elmúlt tíz napban közel 15 százalékkal erősödött.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás