Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság A német kapcsolat - számokban
No menu items!

A német kapcsolat – számokban

A gazdasági körökben klasszikus mondás szerint ha Németországnak jól megy, Magyarországnak is jól megy. Ez is érzékelteti, mennyire tradícionálisan és mennyire meghatározó partner a magyar cégek és az egész gazdaság számára. Ezt mutatják a KSH 2020-as évet bemutató adatai is.

Régi igazság, hogy Magyarország gazdasága európai viszonylatban továbbra is a nyitott gazdaságok közé tartozik. Akkor is igaz ez, ha a 2020-as esztendőt a világban kialakult Covid19-járvány minden szempontból átírta és a magyar külkereskedelmi forgalom GDP-hez mért aránya az előző évekhez képest most először nem érte el a 160%-ot, az áruk és szolgáltatások egyenlege pedig 2,1 százalékponttal járult hozzá a 2020. évi GDP csökkenéséhez.

A KSH összegzése szerint a külkereskedelmi egyenleg és ezen keresztül a nettó export alakulását is döntően befolyásolta a relatív árak alakulása. 2020-ban a forint 8%-kal értékelődött le az euróhoz képest, amely révén a forintban számított értékindexek magasabban alakultak, mint az eurósak. A termékforgalom cserearánya (ami az export- és az importárindexek hányadosa) 2%-kal javult 2020-ban, ami viszont javította a külkereskedelmi egyenleget.

Összességében a termékforgalom egyenlege 2019-hez képest közel 700 milliárd forinttal javult, ami így pozitív irányban hatott a bruttó hazai termékre, mindemellett a szolgáltatások egyenlege kicsivel több mint 1000 milliárd forinttal romlott az előző évihez képest. 2020-ban az előzetes adatok szerint a magyar külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 1,3, a behozatalé 1,0%-kal csökkent. Az elmúlt 5 évhez képest, amikor a forgalom folyamatosan emelkedett, jelentős változás volt a forgalom mérséklődése. Ez a csökkenés egyértelműen a pandémiával magyarázható.

A magyar export termékszerkezetében a két legnagyobb forgalmú árufőcsoportot a gépek, szállítóeszközök, valamint a feldolgozott termékek jelentették. 2020-ban az előző évihez képest tovább nőtt az Európai Unió  tagországaiba irányuló export. A forgalom a kivitelnél forintban számítva 2,9%-kal bővült, a behozatalnál viszont 0,4%-kal mérséklődött. A teljesítmény tekintetében az exportoldalon 77, míg az importnál 71%-ot ért el az EU részaránya. A külkereskedelmi termékforgalom egyenlege 2020-ban 2,0 ezer milliárd forintot tett ki, ezen belül az öt árufőcsoport közül a gépek és szállítóeszközök, az élelmiszer, ital és dohány, valamint a nyersanyagok körében többlet, az energiahordozók, illetve a feldolgozott termékek vonatkozásában hiány alakult ki. A pandémia hatása szinte valamennyi árufőcsoport forgalmát befolyásolta, különös tekintettel 2020. II. negyedévben. 

2020-ban az előző évihez képest tovább nőtt az EU-tagországokkal folytatott export

2015 óta az Európai Unióval (EU27_2020) folytatott külkereskedelem értéke a kivitelnél 35, a behozatalnál 29%-kal bővült. Az elmúlt 5 évben az Európai Unión kívüli országokba irányuló export 19, a behozatal pedig 59%-kal emelkedett.

A forgalom a kivitelnél 2,9%-kal bővült, a behozatalnál viszont 0,4%-kal mérséklődött. A teljesítmény tekintetében az exportoldalon 77, míg az importnál 71%-ot ért el az EU részaránya.

A külkereskedelmi termékforgalmi egyenleg alakulása, 2020

2020-ban a tíz legfontosabb exportcélországunk közül – az Egyesült Királyság kivételével – valamennyi európai uniós tagállam volt. Magasan kiemelkedett a külkereskedelmi partnereink közül a teljes kivitelből való 28%-os részesedésével Németország, amely a magyar termékek első számú felvevőpiacának számított. Az ide irányuló termékforgalom 708 milliárd forinttal, 4,2%-kal emelkedett, döntően a villamos gépek, készülékek, a híradástechnikai készülékek, valamint a közúti járművek exportjának bővülése nyomán.

Miközben a turisztikai szektor 2020-ban rendkívüli veszteségeket szenvedett el a Covid19-járvány hatására a második legnagyobb összeget – Ausztria után – a Németországból (158 milliárd forint) érkezők költötték.

A szállítási ágazatok bevételeinek 93, kiadásainak 89%-a az európai országok viszonylatában realizálódott. A közúti szállításnál a legnagyobb exportcélország Németország volt a bevételek 24 %-ával. Importoldalon is Németország volt a legfontosabb partner 26% -al.

Az üzleti szolgáltatások exportjának 55, míg az import 58%-át adja a TOP 5 partnerország forgalma.

2020-ban az üzleti szolgáltatások exportjában hazánk legfontosabb partnere Németország volt. A bevétel 19%-a innen származott, legnagyobb hányadát számítástechnikai és információs, valamint egyéb üzleti szolgáltatások adták. Az üzleti szolgáltatások exportjának csökkenésére a Németországgal és az Egyesült Államokkal bonyolított forgalom visszaesése volt leginkább hatással: Németország viszonylatában a szellemi tulajdon használatáért kapott díjak, illetve mindkét célország tekintetében a személyes, kulturális, szórakoztatási szolgáltatások forgalmának csökkenésével összefüggésben.

2020-ban az üzleti szolgáltatások importjában is Németország volt hazánk legkiemelkedőbb partnere, a kiadás 24%-a ebben az irányban realizálódott. A Németországhoz kapcsolódó behozatali forgalom az előző évhez képest 17%-kal csökkent. Az üzleti szolgáltatások behozatalának csökkenésében ennek a relációnak volt a legnagyobb szerepe, az innen érkező importunk elsősorban az egyéb üzleti szolgáltatások vonatkozásában esett vissza.

A tíz legfontosabb exportcélországunkba irányuló forgalom a teljes kivitel 66%-át adta 2020-ban, e partnerek többsége uniós tagállam volt. A rangsor élén változatlanul Németország szerepelt 1337 milliárd forintos forgalmával, ami a teljes forgalom 19%-át tette ki.

A teljes exportforgalom visszaesésében a Németországba, az Egyesült Államokba és Romániába, valamint az Egyesült Királyságba, illetve Ausztriába irányuló kivitelünk csökkenése játszotta a legnagyobb szerepet.A behozatal esetében a tíz legfontosabb partnerországunk közül is az uniós tagállamok voltak többségben. Ebben a forgalmi irányban is a Németországgal szembeni kereskedelem volt a legkiemelkedőbb. A behozatal értéke a fontosabb partnerországok mindegyikében elmaradt az egy évvel korábbitól. A teljes importforgalom csökkenésében a Németországból, az Egyesült Államokból, valamint a TOP10-ben nem szereplő Romániából érkező import visszaesésének volt a legnagyobb szerepe.

A legnagyobb súlyú üzleti szolgáltatások exportja földrajzi szempontból szintén koncentrált, kivitelük több mint felét jellemzően a TOP5-országba irányuló forgalom teszi ki. E csoporton belül a leginkább koncentrált az építés-szerelési, a pénzügyi és a szellemi tulajdon használatához kapcsolódó szolgáltatások forgalma.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
Hirdetés

Hírek

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás