Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság A német növekedés erősödésére számít a Bundesbank
No menu items!

A német növekedés erősödésére számít a Bundesbank

Az exportkereslet élénkülésének köszönhetően a német GDP-növekedési ütem erősödését várja az elkövetkező években a német szövetségi jegybank, megjegyezve, hogy a kormány klímavédelmi intézkedései következtében emelkedő energiaárak miatt az inflációs nyomás is erősödni fog.

A Bundesbank havi jelentésébe foglalt előrejelzés szerint a német bruttó hazai termék (GDP) jövőre is az ideivel nagyjából megegyező lesz, a növekedés fél százalék körül marad, 2021-re, 2022-re viszont másfél százalék közelébe emelkedik.

A Bundesbank 0,6 százalékos éves GDP-növekedést vár 2020-ra az idei 0,5 százalék után, az elkövetkező két évben pedig egyaránt 1,4 százalékosat.

A javuló gazdasági növekedési kilátásokat Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke a kormány növekedésösztönző költségvetési politikája és a jegybank laza monetáris politikája mellett elsősorban az exportkereslet várható emelkedésének tulajdonítja.

Jens Wiedmann, a Bundesbank elnöke. Fotó: cfr.org

A Bundesbank prognózisa szerint jövőre már fellendül az utóbbi időkben meglehetősen lanyhának bizonyult exportkereslet a német termékek iránt. “Az ipari termelés ennek köszönhetően ismét lendületbe jöhet és így részben felszámolhatja a német gazdaság kétsebességes jellegét” – fogalmazott Jens Weidmann. A német gazdaságot ugyanis az utóbbi években főként a belföldi felhasználás tartotta lendületben, miközben az exportkereslet jelentősen visszaesett.

A Bundesbank prognózisa szerint a belföldi kereslet az elkövetkező években már nem fog az elmúlt években tapasztalható erőteljes ütemben növekedni, mivel a foglalkoztatás lassuló növekedése miatt a háztartások elkölthető jövedelme sem fog a korábbi ütemben emelkedni.

A feldolgozóipar kapacitáskihasználtsága azonban az exportkereslet növekedése ellenére is alacsonyabb marad a korábbi évek magas szintjénél a Bundesbank várakozásai szerint.

Jens Weidmann a dokumentumban hangsúlyozza, hogy mivel túlsúlyban maradnak a német gazdasági teljesítményre negatívan ható kockázati tényezők, ezért tudatában kell lenni annak, hogy “a tartósan fennálló külső kockázati tényezők súlyosbíthatják és el is nyújthatják a feldolgozóipari teljesítmény visszaesését“.

A Budnesbank szerint a lakosság átmenetileg csökkenő inflációra számíthat az alacsonyabb energiaáraknak köszönhetően.

A kormány klímavédelmi intézkedései következtében emelkedésnek induló energiaárak azonban az inflációt is felfűtik majd az elkövetkező években.

Az idei 1,4 százalékos infláció után jövőre így 1,3 százalék lehet a fogyasztói árak emelkedésének a mértéke, majd 2021-ben és 2022-ben 1,6 százalékra és 1,9 százalékra emelkedhet. Az energia és élelmiszerárak nélkül kalkulált fogyasztói árindex, a maginfláció azonban mindvégig másfél százalék közelében marad.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...