Hirdetés
Kezdőlap Agrár A Takarék csoport az agráriumra koncentrál
No menu items!

A Takarék csoport az agráriumra koncentrál

Teljes országos hálózatára kiterjeszti önálló agrárüzletágát a Takarék csoport, új termékeket és új kiszolgálási modellt is bevezet. A bankhálózat az eddigieknél is jobban szeretné a hazai agrárium bővülését és versenyképességét támogatni üzletpolitikájával.

Vida József

Minderről Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) szakmai napján, csütörtökön beszélt Budapesten.

Jelezte: a Takarék csoport az ügyfelek számát és a kihelyezett hitelállományt tekintve is a három legnagyobb szereplő között található az agárfinanszírozási piacon, több területen pedig piacvezető.

A takarékok 28 ezer, az agráriumban érdekelt ügyfél számláit vezetik, 18 ezer hitelszerződést kezelnek és több mint 10 ezer gazdát finanszíroznak, egyúttal piacvezetők az Agrár Széchenyi Kártya közvetítésében, háromból két ügyfél a Takarék csoportnál veszi igénybe az államilag támogatott hitelkonstrukciót.

Vida József elmondta: az élelmiszergazdaság hitelállománya dinamikusan nő, már meghaladja az 1200 milliárd forintot. A bankcsoport agrárállományának növekedése az elmúlt két évben meghaladta a piaci átlagot, így hitelállományuk már több mint 180 milliárd forintot tesz ki, piaci részesedésük 22,3 százalékot ér el, ezt 2023-ra 25 százalékra szeretnének növelni.

A Takarékbank elnök-vezérigazgatója kifejtette: a dinamikus bővüléshez az is hozzájárul, hogy a pénzintézeti csoport aktívan részt vesz a Vidékfejlesztési program beruházásainak finanszírozásában; eddig több mint ezer beruházás megvalósulásához járultak hozzá, és csaknem 45 milliárd forint értekben kötöttek finanszírozási szerződést.

Kiemelte, hogy az új üzletág projektje öt városban indult el májusban, amelyet a takarékok október végi egyesülését követően az egész országra kiterjesztenek. Hét, történelmileg és földrajzilag összetartozó térségből alakították ki a régiókat, amelyekben 58 agrárcentrum nyílik meg, 200 ügyintézővel.

Hollósi Dávid, a bank agrárüzletágának vezetője rámutatott: a hálózat a teljes agrárügyfélkör kiszolgálását üzemmérettől függetlenül ellátja, de emellett minden, a 200 hektár üzemméretet elérő vagy meghaladó szántóföldi termelőhöz és az állattenyésztő, kertész, szőlész-borász vagy élelmiszerfeldolgozó ügyfélhez agrárügyfél-kapcsolati menedzsert delegálnak, akik a telephelyükön szolgálják ki a partnereket.

Új hitelterméket vezetnek be a termőföld-vásárláshoz, a forgóeszköz-szükségletet az Agrár Széchenyi Kártya program, a normatív támogatások előfinanszírozása biztosítja, a beruházásokat tekintve a telephelyfejlesztés, géplízing és a termőföld-hitelezés lesz a legfontosabb szolgáltatás.

A Takarék Csoport csaknem 2500 milliárd forintos konszolidált mérlegfőösszege és 6,5 százalékot meghaladó piaci részesedése alapján Magyarország ötödik legnagyobb bankcsoportja. A Takarék Csoport jelenlegi tagjai a Takarékbank Zrt., 11 regionális központú takarékszövetkezet, az integrációs üzleti irányító szervezet – korábbi nevén: központi bank – az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. A csoport tagjaként működik a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarék Jelzálogbank Nyrt., valamint faktorálással, lízinggel, informatikával, alapkezeléssel és más kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó társaságok, leányvállalatok.

A Takarék Csoport 2019-2023-ra elfogadott üzleti stratégiája alapján 2019. október végével a 11 takarékszövetkezet, a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a jelenleg még regionálisan működő Takarékbank Zrt. az új kereskedelmi bankban egyesül. Ezzel az idei év végére a Takarékbank Zrt. mérlegfőösszege várhatóan több mint 2300 milliárd forintra nő, ügyfeleinek száma meghaladja az 1,1 milliót, és 750 fiókjával a legnagyobb országos fiókhálózatot üzemelteti majd a hazai pénzintézetek között.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...