Kezdőlap Élelmiszeripar Ajánlás - tejtermelők a dömpingárazás ellen
No menu items!

Ajánlás – tejtermelők a dömpingárazás ellen

A tejpiaci helyzet stabil, de néhány nagykereskedőnél megjelentek a dömpingáras importált UHT-tejek és félkemény sajtok, ezért a Tej Terméktanács elnöksége ajánlást adott ki az etikus piaci magatartásról.

Harcz Zoltán tej terméktanács A Penny ellen demonstrálnak a tejtermelők kedden

Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak nyilatkozva azt mondta: a szervezet szerint a dömpingár hátterében kifejezetten piacromboló szándék, etikátlan piaci magatartás állhat. A magyarországi tejtermelési és tejtermék-előállítási körülmények ugyanis nem térnek el olyan mértékben a környékbeli országok és az EU piacán tapasztalhatótól, hogy indokolt lenne ilyen megdöbbentő különbség a tejtermékek árában.

A terméktanács elnöksége ezért a tejpiaci szereplőkkel folytatott egyeztetés eredményeként ajánlást fogadott el az etikus piaci magatartásról, mégpedig – mint az ügyvezető igazgató kiemelte – tartózkodás és ellenszavazat nélkül.

Az ajánlás szerint etikátlan például az indokolatlan kötbérezés – amikor igazoltan a rendkívüli helyzet az oka a késedelemnek – és az elégséges hazai kínálat megléte esetén olcsó importtejtermékkel történő agresszív áruházi akciózás.

Ugyanide tartozik a növényi alapú tejtermékimitátumok megtévesztő kihelyezése, és a máshol felesleggé vált, itthon eladni kívánt dömpingáras termékek értékesítése. Ez utóbbi a terméktanács meghatározása szerint azt jelenti, hogy az adott termék ára azonos időben több mint 5 százalékkal eltér a földrajzi eredete szerinti piaci árától.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.