Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Akkumulátor-ökoszisztéma
No menu items!

Akkumulátor-ökoszisztéma

A kép illusztráció. Forrás: Bigstock

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett az Európai Akkumulátorszövetség Brüsszelben megrendezett “European Battery Day” ülésén, ahol a felek megtárgyalták az európai akkumulátor-ökoszisztémát és az elektromos mobilitási ágazatot érintő legújabb fejleményeket. Ennek keretében a részvevők értékelték a 2018. évi akkumulátor-cselekvési terv végrehajtását és számba vették a lehetséges jövőbeli intézkedéseket – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az MTI közlemény szerint Nagy Márton az ülésen hangsúlyozta, hogy az elektromos közlekedésé a jövő. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos autózás térnyerésének felgyorsítása és a használt elektromos autók piacképességének növelése érdekében az akkumulátorok tekintetében három nagy kihívás azonosítható, amelyekre már rövidtávon megoldást kell találni.

Egyrészt egységes és mindenki által elfogadott szabványokat szükséges kialakítani az akkumulátorok bevizsgálása területén annak érdekében, hogy pontosan meghatározható lehessen egy adott akkumulátor állapota és piaci értéke. Másrészt az elektromos autók élettartamának növelése érdekében segíteni kell az akkumulátorok egyes moduljainak vagy egészének cseréjét, ezzel is hozzájárulva a használt közlekedési eszközök piacképességéhez. Harmadrészt, szem előtt tartva a fenntarthatóságot, megoldást kell találni és támogatni szükséges az akkumulátorok újrahasznosítását vagy feldolgozását, illetve az erre irányuló fejlesztéseket és beruházásokat – írták.

Mindezek mellett a nemzetgazdasági miniszter kifejtette, hogy míg számos ország – különösen az Egyesült Államok és Kína – jelentős beruházásokat hajt végre és támogatási intézkedéseket vezet be az innováció és a termelési képességeik megerősítése érdekében, Európa jelenleg a legfontosabb zöld technológiákat – az elektromos autók, az akkumulátorok, a napelemmodulok és az üzemanyagcellák – zömében importálja.

A közlemény szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország időben lépett ezen a területen azáltal, hogy hazánk, a magyar gazdaság a nyugati és keleti tőke, illetve technológia találkozási pontja, ahol a hagyományosan kiemelkedő német autógyártás és a technológiai fejlettség tekintetében kimagasló kínai és koreai akkumulátorgyártás összekapcsolódik. Ennek eredményeképpen Magyarország már ma is élen jár a high-tech akkumulátorgyártásban, hiszen hazánk GDP arányos exportja az akkumulátorok és akkumulátor alkatrészek terén már ma is meghaladja az 5 százalékot, amellyel listavezető az uniós országok között.

A high-tech akkumulátorgyártás a következő években több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztést hozhat hazánkba, így Magyarország a világ 4. legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet Kína, az Egyesült Államok és Németország után. Hazánk gyártási kapacitása elérheti a 250 GWh-t, amely az európai szükséglet 35 százalékát szolgálhatja ki – közölte az NGM.

Nagy Márton a közlemény szerint kiemelte, hogy az Európai Uniónak is az önellátásra kell törekednie a zöld technológiák terén, ezt azonban nem büntetővámokkal és protekcionizmussal kell elérni – amelyet hazánk és az európai autóipar jelentős képviselői is elutasítanak -, hanem a versenyképesség jelentős növelésével.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...