Kezdőlap Ingatlan Albérletpiac - fordulat. Többet hajlandóak fizetni a bérlők
No menu items!

Albérletpiac – fordulat. Többet hajlandóak fizetni a bérlők

A lakást bérlők Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi díjat voltak hajlandóak fizetni az albérletekért áprilisban, ez 7,6 százalékkal haladja meg a tavaly decemberben mért mélypontot, amikor az átlagos keresleti díj 126 ezer forint volt – közölte a Rentingo.com.

A trend összekapcsolható az enyhülő járványhelyzettel, az oltások számának növekedésével, és az ennek hatására bejelentett lazításokkal. A nyitásnak köszönhetően újrainduló szolgáltatószektorban a foglalkoztatottak számának emelkedésével párhuzamosan egyre többen keresnek albérletet, és a szektorban dolgozók fizetőképessége is nő – mutatott rá az albérletkereső portál.

Hozzátették, hogy a keresleti oldalon tapasztalható lassú élénkülés ellenére a bérbeadók egyelőre még visszafogottak: a kínálati árak alig változtak az év eleje óta, a márciusi 139 500 forintos mélyponthoz képest csupán 3 százalékkal emelkedtek.

Áprilisban a bérbeadók átlagosan 143 ezer forintot kértek kiadó lakásukért, ami még mindig elmarad az egy évvel korábbi 148 ezer forinttó.

Akkor a koronavírus-járvány első hulláma egyszerre okozott kínálatbővülést és keresletcsökkenést az albérletpiacon. Mint írták, óvatosságot jelez az is, hogy a bérbeadók 21 százaléka továbbra is egyhavi kauciót kér.

Az erősödő kereslet hatására tovább szűkült az árolló a kínálati és a keresleti oldal között, ezért a Rentingo.com szerint a megfelelően megállapított bérleti díjnál most rövid idő alatt találnak bérlőt a tulajdonosok.

Mivel az élénkülés várhatóan tovább tart, a következő hónapokban a kínálati bérleti díjak is lassú emelkedésbe kezdhetnek – közölte a portál.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Hírek

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.