Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Aldi: új munkahelyek és több magyar áru
No menu items!

Aldi: új munkahelyek és több magyar áru

Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre – közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója, aki elkötelezett a hazai gyártású termékkínálat bővítése iránt is.

Bernhard Haider bejelentette, hogy az áruházaikba száz új munkatársat keresnek, az őszre elkészülő biatorbágyi hűtőraktár pedig ötven logisztikai alkalmazott felvételét teszi lehetővé. A 8800 négyzetméteres, körülbelül hatmilliárd forintból felépülő létesítmény megkétszerezi az Aldi hűtőkapacitását Magyarországon. Ennek előnyeit a vásárlók a kínálat bővülésében láthatják majd – tette hozzá.

Bernhard Haider

Bernhard Haider a gazdasági nehézségek miatt különösen fontosnak tartja, hogy az Aldi új munkahelyeket kínál, de kiemelte a fenntarthatóság és a beszállítói kapcsolatok fejlesztését is. 2025-ig az üzletlánc minden saját márkás terméke teljes mértékben újrahasznosítható csomagolást kap, de ezek felhasználását is 15 százalékkal csökkentik.

Bővül emellett a magyar termékek kínálata, és az igazgató abban is bízik, hogy az Aldi újabb belföldi cégekkel építhet ki beszállítói kapcsolatot. A helyi vállalkozókat a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával kidolgozott program segíti ebben, de az Aldi a magyar áruk külföldre juttatását is támogatja – közölte az igazgató.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy az Aldi belföldi leányvállalata nem egyszerűen csak magyarországi, hanem magyar cégként tekint magára, hiszen itt termel értéket, itt fizet adót, helyi munkavállalóknak és vállalkozásoknak biztosít megélhetést. Végezetül megköszönte a magyar partnereknek, hogy rugalmasságukkal a járvány legnehezebb időszakában is hozzájárultak az ellátás biztonságához.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a plázastop miatt nem bővíthetnek a szándékaiknak megfelelően, de a forgalomnövekedés az üzlethálózat kiterjesztése nélkül is indokolja az új munkatársak felvételét.

Hozzátette, hogy a kiskereskedelmet terhelő különadó miatt nem kellett senkit elbocsátaniuk, és jelentősebb átalakításokat sem kellett mérlegelniük.

Bernhard Haider úgy véli, hogy a magyarországi beszerzés bővítése jól illeszkedik az Aldi stratégiájához. Bár sok terméket ma főképp Ázsiából lehet csak versenyképes áron beszerezni, más téren viszont Magyarország rendelkezik jobb adottságokkal. Véleménye szerint az itteni mezőgazdaság adottságai kivételesek, és főképp a biotermékek előállításában még rengeteg kiaknázatlan lehetőséget találhatnak a magyar termelők.

Az Aldi informatikai társaságai képviseletében Alireza Sadeghi, az ALDI International IT Services GmbH & Co. oHG igazgatóhelyettese közölte, hogy összesen száz új munkatársat vesznek föl a következő hónapokban a magyarországi szolgálató központjaikba, így a Biatorbágyról Budapestre költöztetett iroda 120, a pécsi iroda 150 alkalmazottal működhet az év végére.

A bővítést azzal indokolta, hogy a feladatok egyre gyarapodnak, a vállalatcsoport pedig elégedett a magyar alkalmazottak teljesítményével. Az itteni irodák Európa-szerte csaknem 4 ezer üzletnek nyújtanak informatikai támogatást, és az Aldi továbbra is hosszú távra tervez a magyar munkavállalóival – tette hozzá.

A német központú üzletlánc 14 éve van jelen Magyarországon, és jelenleg 145 üzletet működtet. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. forgalma 2018-ban meghaladta a 208 milliárd forintot, adózott eredménye az 5 milliárd forintot.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Maduro után Venezuela olajiparának újjáélesztése se gyors, se olcsó nem lesz

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump arról beszélt, hogy...

Így lettek milliárdosok a Mesterséges Intelligencia berobbanásának fiatal vállalkozói.

Fotó: https://x.com/mercor_ai A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése az elmúlt években...

2025-ben a Suzuki a magyarországi újszemélyautó-piacon 11,04 százalékos részesedést ért el

A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.
Hirdetés

Hírek

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból

MLBKT: emelkedett a decemberi BMI

A felmérésben vizsgált részindexek többségében emelkedtek. Az egyedi indexek közül kilenc index áll a fellendülési tartományban.

Fontos fejlesztés kezdődik az 50 éves Lázbérci Tájvédelmi körzetben

Az 50. születésnapját ünneplő Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén kiemelkedő fejlesztés indul el európai uniós támogatásnak köszönhetően.

Exportvezérelt növekedésére épít az Univer: új logisztikai központtal reagál a keresletre

A tanúsított, korszerű épület energiahatékony működést és a nemzetközi partnerek felé is jól kommunikálható fenntarthatósági hátteret biztosít.

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn az év első kereskedési napján a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt

Devizapiac – Gyengült a forint hétfő reggel

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás