Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Annyi az online bűnözőknek? Új törvény lép életbe
No menu items!

Annyi az online bűnözőknek? Új törvény lép életbe

Új törvény lép életbe augusztus elsejétől, amely segíti a hatóságok fellépését az online bűnözőkkel szemben – jelentette be Tuzson Bence igazságügyi miniszter.

Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére, közös együttműködésben a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a jegybankkal és a Magyar Bankszövetséggel idén tavasszal terjesztették a parlament elé azt a törvénycsomagot, amellyel törvény adta lehetőségekkel, eszközökkel léphetnek fel a hatóságok az online elkövetőkkel szemben. Ez az első olyan törvénycsomag, amely az online csalások ellen indult intenzív kormányzati munka eredménye.

A jogszabály lényeges elemei közé sorolta a bankok közötti információcsere felgyorsítását, amellyel követik az elcsalt összeget, és beavatkoznak a befagyasztása érdekében. A bűncselekmények felderítésében részt kell venniük az online piactereknek is, amelyek intézkednek a csalásokra használt felhasználói fiókok törléséről – ismertette.

Tuzson Bence tájékoztatása szerint a büntetőeljárást érintő módosítások célja, hogy fokozzák azok eredményességét. Ebben fontos változás lesz az ügyteher elosztása, melyben a bíróságok az általános illetékesség alapján járhatnak el, nincsen szükség speciális szakértelemre. Egy másik változás, hogy a nyomozó hatóság ügyészi engedély nélkül kérhet le bizonyos banki és telekommunikációs adatokat, így gyorsabb lesz a személyek azonosításához szükséges adatok gyűjtése.

Közölte, ősszel további olyan jogszabályok elfogadását tervezik, amelyek a nyomozóhatóságok és a bankok közötti együttműködés megerősítését célozzák.

Arra is kitért, hogy az áldozatsegítő központok száma jelenleg 15, és minden megyeszékhelyen terveznek létrehozni ilyeneket, ahol azonnali segítséget nyújtanak a bűncselekmények áldozatainak. A központokban dolgozó kollégák jogi, pszichológiai, és szakmai iránymutatást adnak, a rendszerből számos olyan visszajelzést kapnak, amelyet a törvényalkotásban is felhasználhatnak – fejtette ki a miniszter.

Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta: a jegybank is részt vesz az Igazságügyi Minisztériumnak abban a munkacsoportjában, amely az online csalások elleni jogalkotással foglalkozik. Mérföldkőnek nevezte az új törvény életbe lépését, hiszen az ellopott ügyfélpénzek megállításával, visszaszerzésével kapcsolatos tevékenységet erősíti. Ebben kiemelt a bankok és a nyomozóhatóságok gyors, hatékony együttes munkája, hiszen ez biztosítja az ellopott összegek megállítását, visszaszerzését és az elkövetők felelősségre vonását.

Még fontosabb azonban, hogy az online csalások elkövetését ellehetetlenítsék. Ehhez egyrészt a mai és a leendő ügyfeleket edukálni szükséges, ebben a KiberPajzs kezdeményezés elévülhetetlen érdemeket szerzett, azonban tovább kell folytatni ezt a munkát – mondta.

Kitért arra: az MNB által elvárt, hogy a bankok a több milliárd tranzakció között valós idejű visszaélésszűrő rendszerrel azonnal, még a teljesítést megelőzően felismerjék azokat az ügyleteket, amelyeknél felmerülhet a visszaélés gyanúja.

A csalások elleni küzdelem folyamatos, változatos kihívás, az idei első negyedévben elsősorban a kártyás visszaélések száma nőtt ismét erőteljesen, míg az átutalásokhoz kapcsolódó esetek száma csak kis mértékben emelkedett – ismertette. A csalók újabban egyre gyakrabban alkalmazzák a célzott adathalászat módszerét, amikor a támadók a többek között a közösségi médiában elérhető nyilvános információkat felhasználva, személyre szabott üzenetekkel próbálják tőrbe csalni a potenciális áldozatokat. Ezért is keresni kell a csalás elleni küzdelemben azokat a pontokat, amely esetekben erősíteni szükséges a védekezést.

Közölte: ennek keretében az MNB a napokban vezetői körlevelet adott ki, amely az online hitelcsalások kapcsán fogalmaz meg elvárásokat a hitelező pénzügyi intézményeknél.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a kibercsalókat és módszereiket fel kell tudni ismerni, ebben a megelőző tájékoztatásnak lényeges szerepe van. A bankszektor dolgozik egy központi visszaéléseket kiszűrő rendszer létrehozásán, amely 2025-re készülhet el.

Kandrács Csaba hozzáfűzte, hogy az új visszaélés-szűrő rendszer mesterséges intelligencia segítségével felismeri és kiszűri a szokatlan fizetési mintázatokat, és azt jelzi a bankoknak, mindezt az átutalás 5 másodperces végrehajtásán belül.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
Hirdetés

Hírek

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...