Kezdőlap Tőzsde Az OTP húzta le a BUX-ot
No menu items!

Az OTP húzta le a BUX-ot

Fotó: Bódi Ágnes

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 420,47 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 56 091,37 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az OTP húzta le a BUX-indexet, amely így európai összevetésben enyhén alulteljesített.
Hozzátette, hogy bár vállalati hírek nem érkeztek, a BÉT-en a vezető részvények – az OTP, a Mol, a Magyar Telekom és a Richter – árfolyama is esett.

Az elemző szerint pénteken az MBH Jelzálogbank és az MBH Bank volt a “sztár” részvény, a papírok jelentős forgalmat bonyolítottak le, és az árfolyamuk is nőtt. A prémium kategóriában jegyzett MBH Jelzálogbank árfolyama 1,56 milliárd forintos forgalomban 17 százalékkal emelkedett. A standard kategóriában jegyzett MBH Bank részvénye pedig 455 millió forintos forgalomban, 3,91 százalékkal erősödött.
A Mol árfolyama 18 forinttal, 0,66 százalékkal 2730 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,94 százalékkal 13 770 forintra esett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,16 százalékkal 607 forintra gyengült, forgalma 218,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,81 százalékkal 8545 forintra csökkent, a részvények forgalma 529,4 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5057,69 ponton zárt pénteken, ez 7,42 pontos, 0,15 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás