Kezdőlap Világgazdaság Bécs megmenti az Austrian Airlinest - a Lufthansa is beszáll
No menu items!

Bécs megmenti az Austrian Airlinest – a Lufthansa is beszáll

Hatszázmillió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines talpra állítására, az összeg negyedét az állam biztosítja – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár.

A vissza nem térítendő 150 millió eurós állami támogatás mellett a cég 300 millió euró államilag garantált hitelt kap osztrák bankoktól, illetve az anyavállalat, a Lufthansa további 150 millió euróval járul hozzá leányvállalata megmentéséhez – ismertette Kurz.

Sebastian Kurz

A kancellár kifejtette: a koronavírus-járvány világméretű gazdasági válságot okozott, és az ágazatok közül egyebek mellett a légi közlekedést érintette a legsúlyosabban. Hozzátette ugyanakkor, hogy az Austrian Airlines osztrák nemzeti légitársaság jó nemzetközi összeköttetést biztosít az ország számára, Ausztria ugyanis exportorientált ország, valamint fontos turisztikai célpont.

Rámutatott, hogy a Lufthansával folytatott tárgyalások során három célt tartottak szem előtt: a munkahelyek megmentését, garanciát a bécsi központ fejlesztésére és a szükséges klímavédelmi intézkedéseket. Elmondta, hogy a megállapodás értelmében a legtöbb munkahely megmarad, ami azért is lényeges, mert a szektorban mintegy 95 ezren dolgoznak Ausztriában, közülük pedig hétezren közvetlenül az Austrian Airlines-nál.

Hozzátette: a Lufthansa garanciát vállal arra, hogy a bécsi reptér arányosan ugyanannyit kap majd fejlesztésekre, mint az anyacég másik két fő repülőtere, a frankfurti és a müncheni.

Werner Kogler alkancellár közölte, hogy a repülőjegyek ára a jövőben tartalmazni fogja a törvényben meghatározott járulékokat, adókat és illetékeket is, így nem lesznek “olcsó repülőjegyek”, egy jegy minimálisan 40 euróba kerül majd.

Gernot Blümel pénzügyminiszter úgy fogalmazott: az Austrian Airlines Ausztria számára “kapu a világ felé”, minthogy a vállalat 130 célállomásra szállít utasokat, és Bécsből majdnem 20 távolsági járatot indít. Aláhúzta, hogy a társaság évente 15 millió utast szállít, közvetlenül és közvetetten így 17 500 embernek adva munkát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás