Kezdőlap Tőzsde BÉT - A Mol teljesített a legjobban
No menu items!

BÉT – A Mol teljesített a legjobban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,81 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 32 923,53 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, jelentősen tudott emelkedni a BUX-index a szerdai kereskedésben, a Budapesti Értéktőzsde felülteljesítette európai és tengerentúli társait.

Hozzátette, a nap folyamán nem érkezett piacot befolyásoló jelentősebb vállalati hír, a vezető részvények közül a Mol teljesített a legjobban, 2,3 százalékos pluszban zárta a kereskedést, a részvény erősödését segítette az olajár emelkedése.

A Mol 38 forinttal, 2,30 százalékkal 1691 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9340 forintra nőtt, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,09 százalékkal 363 forintra csökkent, forgalma 200,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,61 százalékkal 6550 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3357,82 ponton zárt szerdán, ez 26,58 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Módosult az EPR rendelet- kik örülhetnek?A kistermelők és az őstermelők

A könnyítés évi egyszeri, egyszerűsített adatszolgáltatást jelent, a fő csomagolás-összetevő anyaga szerint, az általános díjszabásnak megfelelő mértékű, évente történő kiterjesztett gyártói felelősségi díjfizetés mellett.

Ismét lesz Közgazdasági Diákolimpia

A nemzetközi döntőben elért 1-3. helyezés számos magyar egyetem gazdasági karán többletpontokat ér a felvételi során. A versenyről további információ többek között a Magyar Közgazdasági Társaság weboldalán található. A jelentkezési határidő 2025. január 31. éjfél.

Negatívra rontotta Ausztria adósosztályzatának kilátását a Fitch

A Fitch 2026-ra 3,6 százalékos, 2027-re 3,1 százalékos államháztartási hiányt vár Ausztriában.

Új szabályozás segíti az önkéntes integrációkat a mezőgazdaságban

A 2025. január 1-jén hatályba lépett termelővédelmi csomag tartalmazza azt az új szabályozást is, amely megteremti a lehetőséget az önkéntesen választható, termelők és az őket integráló vállalkozások közötti termeltetői együttműködések létrehozására.

Hírek

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint reggel óta tovább erősödött

Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.

Gazdaság

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.