Kezdőlap Tőzsde BÉT - Alulteljesített a magyar piac
No menu items!

BÉT – Alulteljesített a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 487,21 pontos, 1,07 százalékos csökkenéssel, 44 960,31 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar piac alulteljesítő volt, Európában a BÉT-en volt a legnagyobb mértékű csökkenés. A nap egyik nagy vesztese az OTP, amely tovább gyengült, de csatlakozott hozzá a Mol és a Magyar Telekom is. Csökkent a Richter is, amelynek a napokban elég sokat emelkedett az árfolyama. Úgy vélte, a gyengüléseknek nem volt vállalati oka.

Hozzátette, ráadásul a magyar tőzsde a nap végén érte el napi mélypontját, miközben az európai tőzsdéken pont fordított volt a trend.

A vezető üzletkötő szerint a hangulat nem volt rossz a piacokon, főleg délután, miután elkezdődött az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon. A gyorsjelentést kiadó három bankból kettő eredménye javult, aminek hatására emelkednek is ott az árak – mondta.

A forint a tőzsdével szemben kimondottan jól viselkedik, míg a nap elején 333,60 forint volt a középárfolyam az euróval szemben, a BÉT zárásakor 332,20 forint, a nemzeti fizetőeszköz 1,40 forintot erősödött – jegyezte meg.

A Mol árfolyama 34 forinttal, 1,18 százalékkal 2850 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,01 százalékkal 14 740 forintra esett, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.  A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,56 százalékkal 441,50 forintra gyengült, forgalma 100 millió forint volt. A Richter-papírok ára 95 forinttal, 1,43 százalékkal 6545 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3765,27 ponton zárt kedden, ez 6,99 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal

Lezárultak a tejtermékek, valamint az étkezési tyúktojás piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatok, az ezek alapján készült jelentéstervezeteket nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta a versenyhatóság, az észrevételeket augusztus 25-ig lehet írásban megtenni

Fókuszban a vidéki kkv-beruházások

A program kiemelten támogatja a legkevésbé fejlett régiókat: a megítélt támogatások közel kétharmada ezekbe a térségekbe került, miközben az ország vállalkozásainak csak 44 százaléka működik ezen régiókban

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 
Hirdetés

Hírek

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.