Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenés várható nyitásban
No menu items!

BÉT – Csökkenés várható nyitásban

Továbbra is negatív a nemzetközi befektetői hangulat, ezért csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a szerda délelőtti órákban – véli az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Varga Zoltán kifejtette: a vezető részvények közül az OTP emelkedni tudott kedden, így ismét a 10 ezer forintos szint felett van az árfolyam, ami fontos lélektani támaszt jelent; ennek letörése esetén csökkenés indulhat.

A Mol grafikonján 1550 forintnál található meghatározó támasz, míg ellenállás 1600 forintnál rövid távon. A szakértő jelezte azt is, hogy folytatta a saját részvény vásárlásokat a Mol, a keddi kereskedésben 190 ezer részvényt vásárolt a vállalat, az átlagár 1574,50 forinton alakult.

A Richter a 6600 forintos szint alatt zárta a keddi kereskedést, további csökkenés esetén 6400 forint felett húzódhat a következő szint. A Magyar Telekom tovább esett, 340 forint közelében húzódik meghatározó támasz, ami a márciusi minimum is. Szignifikáns letörése esetén újabb mélységek felé veheti az irányt a papír – fogalmazott az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,93 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 32 992,69 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt.

A Mol 14 forinttal, 0,90 százalékkal 1575 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,90 százalékkal 10 040 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,59 százalékkal 341,50 forintra csökkent, forgalma 286,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,72 százalékkal 6565 forintra esett, a részvények forgalma 859,6 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás