Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten
No menu items!

BÉT – Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 841,92 ponton zárt pénteken, 158,14 ponttal, 0,38 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 36,99 milliárd forint volt az előző heti 62,25 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével drágultak.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez küldött elemzésében a hét hírei közül kiemelte, hogy meg nem erősített források szerint a 4iG megvásárolná a Telekomtól a T-Systems céget. A vállalat a 2017-es éves beszámoló alapján könyv szerinti értéken 40,8 milliárd forintot ér.

A közszférából érkező megrendelések bevételének a felét adják. A T-Systems 2017-ben 95 milliárdos árbevétel mellett 1,5 milliárdos adózott eredményt ért el. A Telekom 2018-as 657 milliárdos bevétele jócskán megérezné az egész T-Systems kiesését. Profit soron már jóval kisebb lenne a jelentősége, ugyanis 2018-ban a Magyar Telekom csoport összprofitja 43 milliárd forint volt – írja az Equilor.

A befektetési társaság heti elemzésében rámutat arra, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent az államadósság 2018-ban. A Pénzügyminisztérium bejelentése szerint tavaly 73,4 százalékról 70,8 százalékra csökkent Magyarország GDP-arányos államadóssága, az államháztartási hiány pedig a tervezett 2,4 százalék helyett 2,2 százalékot tett ki.

Varga Mihály pénzügyminiszter a héten tartott sajtótájékoztatón leszögezte, hogy továbbra is 1,8 százalékos hiánnyal számolnak az idei évben, és várakozásuk szerint év végére 70 százalék alá csökkenhet a GDP-arányos államadósság.

A héten az OTP árfolyama 0,95 százalékkal emelkedett, pénteken 12 720 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 15,24 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 1,52 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 469 forinton zárt, heti forgalma túllépte az egymilliárd forintot. A Mol 1,46 százalékkal gyengült, 3230 forinton fejezte be a hetet, heti forgalma mintegy 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 1,11 százalékkal emelkedett a héten, pénteki záróára 5460 forint volt, heti forgalma meghaladta a 4,2 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4410,61 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 64,39 ponttal, 1,48 százalékkal magasabban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás