Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Az előző nap a BÉT részvényindexe, a BUX 263,18 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 56 211,20 ponton zárt.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy folytatódhat a pozitív korrekció a budapesti tőzsdén, a kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően.
A vezető részvények közül kiemelte: az OTP árfolyama átlépte a 13 450 forintos szintet, ezzel egyelőre elhárult a további csökkenés veszélye, a következő meghatározó ellenállás 13 780 forintnál húzódik. Az OTP-részvények ára szerdán 135 forinttal, 1,01 százalékkal 13 535 forintra erősödött, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
A Richter is folytatta a pozitív korrekciót, 80 forinttal, 0,91 százalékkal 8865 forintra nőtt szerdán, a forgalma pedig 4,5 milliárd forint volt. A 30 napos mozgóátlag 9020 forintnál jelent ellenállást, míg 8715 forintnál támasz húzódik.
A Mol némileg visszakorrigált a 2800 forintos szintről, a 200 napos mozgóátlag 2760 forintnál képez támaszt. Az előző nap a Mol 20 forinttal, 0,71 százalékkal 2780 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama kis híján elérte a 600 forintos szintet, majd negatív korrekció indult, támasz 576 forintnál található – írta. A Magyar Telekom árfolyama szerdán 8,0 forinttal, 1,36 százalékkal 582 forintra esett, forgalma 441,8 millió forint volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás