Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedést vár nyitásban az elemző
No menu items!

BÉT – Emelkedést vár nyitásban az elemző

Emelkedés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán emlékeztetett rá, hogy hétfőn visszafogottan emelkedett a magyar tőzsdeindex, miközben a nyugat-európai részvénypiacokon nagyon kedvező volt a hangulat.

Kedden ismét megpróbálkozhatnak az emelkedéssel a vezető hazai részvények, a szakértő szerint erre leginkább az OTP-nek van esélye. A bankpapír árfolyama a 10 ezer forintos szint felé haladhat, azonban az elmúlt napokban nem volt túl nagy vételi erő.

A Mol ismét meghatározó támaszon, a 2 ezer forintos szinten zárt, amire továbbra is érdemes kiemelten figyelni, mivel letörése esetén nagyobb tér nyílhat meg lefelé. Az elemző szerint azonban várhatóan nem kedden.

A Richter felfelé korrigált, de a technikai kép inkább a folytatódó negatív korrekció felé mutat a következő napokra. A Magyar Telekom továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat, most az ellenállás felé indult – jelezte Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,68 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 35 210,60 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt.

A Mol ára nem változott, 2000 forintot ért, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,15 százalékkal 9735 forintra erősödött, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,56 százalékkal 390 forintra nőtt, forgalma 45,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,89 százalékkal 6820 forintra emelkedett, a részvények forgalma 889,1 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás