Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a hét
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a hét

Iránykereséssel indulhat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence elmondta: kérdéses, hogy a héten folytatja-e a negatív korrekciót a BUX index, vagy sikerül újra emelkedő pályára állnia.

A vezető részvények közül az OTP esetében a 16 ezer pontos támasz hozhat fordulatot az elmúlt heti negatív korrekciót követően. A Molnál 2350 forintnál látható támasz, míg 2400 forintnál ellenállás. A Richter árfolyama a 200 napos mozgóátlagot tesztelheti 7827 forintnál, a Magyar Telekom 420 és 430 forint között sávozhat – írta.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 388,39 pontos, 0,81 százalékos csökkenéssel, 47 520,42 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt.

A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2380 forintra erősödött, 989,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,23 százalékkal 16 090 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,40 százalékkal 424 forintra esett, forgalma 188,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,38 százalékkal 7870 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,
Hirdetés

Hírek

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő...
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.