Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező nemzetközi hangulatban indulhat a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedése, a nap folyamán kisebb emelkedésre lehet számítani az elemzők szerint.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.huMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy kisebb emelkedést vár a pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően. A globális részvénypiacok csütörtökön emelkedtek a kedvező kínai hírekre, ennek pénteken is hatása lehet a magyar piacra.

Az OTP továbbra is a 12 000 forintos szinttel küzd, arra lehet számítani, hogy efölé kerülhet pénteken, a Mol esetében a 2900 forint jelenthet érdekes szintet, a Richter árfolyama jelentősen emelkedett csütörtökön, az árfolyam konszolidálása várható – tette hozzá a Concorde vezető elemzője.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is kiemelte, kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.

Csütörtökön jelentős pozitív korrekciót lehetett látni, miután kínai részről békülékenyebb hangvételű nyilatkozat jelent meg az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban, emiatt érdemben javult a nemzetközi befektetői hangulat.

A vezető részvények közül az OTP-nek nem sikerült a 12 ezer forintos szint felett zárnia, pénteken ismét próbálkozhat az elsősorban lélektanilag fontos ellenállás átlépésével. A Mol esetében kissé erőtlen korrekció zajlott, a 2900 forintos szint áttörése esetén nyílna tér felfelé, ez esetben viszonylag gyorsan 2950 forintig emelkedhet az olajtársaság jegyzése. A Richter volt a nap sztárja csütörtökön, rég nem látott, 4 százalék körüli emelkedéssel zárt, hamarosan megcélozhatja az 5 ezer forintos szintet. A Magyar Telekom esetében továbbra is a 425 forintos szintre érdemes figyelni, amely fontos ellenállást képez – tette hozzá Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 557,92 pontos, 1,44 százalékos emelkedéssel, 39 264,48 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2882 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,84 százalékkal 11 950 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,80 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 165,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 3,80 százalékkal 4916 forintra nőtt, a részvények forgalma 821,0 millió forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Uniós támogatást kapott a nyomdász szakszervezet

A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete (Nyomdászszakszervezet) 116 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Széchenyi Terv plusz programban; a támogatás lehetővé teszi, hogy jelentősen emeljék a dolgozói szervezettséget az ágazatban.

Fiatalok ezrei tanultak pénzügyekről

Az MBH Bank és a DUE Médiahálózat 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Nagy Diák Banktudós Tesztet, a játékos pénzügyi vetélkedőben több mint 15 ezer egyetemista korú fiatal vett részt.

4,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés tavaly novemberben

Az év első tizenegy hónapjában az ipari termelés 3,9 százalékkal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában - közölte a KSH.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Hírek

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint reggel óta tovább erősödött

Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.

Gazdaság

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.