Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kisebb emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Kisebb emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn a piaci szakértők.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy mérsékelt optimizmus jellemzi most az európai részvénypiacokat, ennek hatása a nap folyamán a BÉT-re is kihathat, ezért a BUX-index enyhe emelkedésére számít.

Kiemelte, kedden súlyozzák át a fejlődő piaci indexet, az MSCI indexet, amely az elemző szerint leginkább a Mol és az OTP délutáni kereskedését befolyásolhatja, előbbihez vevők, utóbbihoz pedig eladók érkezhetnek.

Nagy-Britanniában bank szünnap, az Amerikai Egyesült Államokban pedig nemzeti ünnep miatt nem nyitnak ki a tőzsdék.

Bosnyák Zsolt, az Equilor részvényelemzőjének kommentárja szerint kisebb pluszban nyithat a magyar piac. Hozzátette, hogy bár az OTP technikai képe nem néz ki jól, a kedvező nemzetközi hangulat hatására a hétfő reggeli kereskedésben pozitívan nyithat a bankpapír. A Molnál megjegyezte, ha a részvények árfolyama szignifikáns forgalommal át tudná törni a 3250 forintos szintet, akkor akár új lokális csúcs felé is törhetne az árfolyam.

Az elemző szerint a Magyar Telekomnál a 435 forintos szint jelenthet támaszt. A Richternél maradhattak még eladók a partvonalon, így jó eséllyel eleshet az 5000 forintos támasz.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,90 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 40 022,62 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 6,8 milliárd forint volt.

A Mol 28 forinttal, 0,88 százalékkal 3210 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,64 százalékkal 11 960 forintra csökkent, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,97 százalékkal 410 forintra esett, forgalma 235,1 millió forint volt.

A Richter-papírok 80 forinttal, 1,58 százalékkal 4990 forintra gyengültek, forgalmuk 766,2 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás