Kezdőlap Tőzsde BÉT - Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence kifejtette: a hétfői uniós nagyköveti ülésen a magyar és a lengyel kormány vétózott, és ezzel megakadt az EU hétéves költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotási folyamat.

A szakértő jelezte, hogy kamatdöntő ülést tart kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, kamatmódosítást ezúttal sem várnak, legkorábban a decemberi ülésen várható bármilyen bejelentés, amikor a friss inflációs jelentés is megjelenik.

Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP a 11 500 forintos támaszig eshet. A Mol jegyzése hétfőn a 200 napos mozgóátlag felett zárt, ha kedden sikerül felette maradnia, folytatódhat az emelkedés egészen az 1950 forintos ellenállásig. Hozzátette, hogy hétfőn 200 ezer saját részvényt vásárolt a Mol, az átlagár ezúttal 1914,3 forinton alakult.

A Richter emelkedni tudott hétfőn, ellenállással 6800 forintnál találkozhat a jegyzés, míg támasszal 6500 forintnál. A Magyar Telekom esetében továbbra is a 360 és 370 forintos sáv a meghatározó.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,50 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 37 414,60 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt.

A Mol 22 forinttal, 1,16 százalékkal 1917 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,17 százalékkal 11 860 forintra csökkent, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 365 forintot ért, forgalma 197,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,67 százalékkal 6700 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.