Kezdőlap Tőzsde BÉT - Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy optimistább hangulatban kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A nemzetközi piacokon kisebb emelkedés látható, a magyar tőzsde is vélhetően ezt fogja követni, az OTP-nél 1,5-2 százalék körüli emelkedés lehet a nap folyamán.

Elmondta, hogy a német alkotmánybíróság kedden dönt az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjának jogszerűségéről. Ha a döntés támogatja az EKB-t, az a részvénypiacokat segítheti, ha viszont elutasítják, akkor eladás jöhet a tőzsdéken.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője kiemelte, továbbra is változékony a nemzetközi befektetői hangulat, a hétfői lejtmenet után kedden pozitív korrekció jöhet Európában, így a Budapesti Értéktőzsdén is.

A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 9 ezer forintnál húzódik fontos támasz, míg 10 ezer forintnál ellenállási szint. A Mol grafikonján továbbra is 2 ezer forintnál található meghatározó támasz, mely az előző napi kereskedésben is megtartotta. A Richter is lefelé korrigált hétfőn, a támasz 6600 forintnál, az ellenállási szint pedig 7 ezer forintnál húzódik a gyógyszergyártó grafikonján. A Magyar Telekom a 400 forintos szintről kezdett esni, a részvény támasza 380 forint – fejtette ki.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,06 pontos, 1,72 százalékos csökkenéssel, 34 576,84 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült a múlt csütörtöki záráshoz képest.

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,49 százalékkal 2032 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 255 forinttal, 2,67 százalékkal 9285 forintra esett, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 14 forinttal, 3,50 százalékkal 386 forintra gyengült, forgalma 267,1 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 130 forinttal, 1,89 százalékkal 6760 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Hírek

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...