Kezdőlap Címkék államháztartási hiány

államháztartási hiány

Deficit a német államháztartásban – 1991 óta a legnagyobb

Hét év után először zárt hiánnyal, és az újraegyesítés óta a legnagyobb deficitet könyvelte el tavaly Németország államháztartása a koronavírus-járvány következményeként - jelentette a Destatis.

Kopint-Tárki: a világ GDP-bővülése 5-6% lehet, a magyar 4,5%

Korábbi prognózisánál gyorsabb növekedésre számít idén a Kopint-Tárki: a kutatóintézet a járványügyi korlátozások oldásából adódó második félévi élénkülésnek köszönhetően a GDP élénk, 4,5 százalékos emelkedésével számol, szemben a decemberben előrejelzett 3,5 százalékkal.

Az IMF 4 százalék feletti magyar növekedést vár

Javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tavaszi világgazdasági prognózisában.

Kovács Árpád: négy-öt év alatt dolgozható le a járvány okozta adósság

Az elmúlt tíz év munkájának köszönhetően a járvány miatti válság ellenére a magyar gazdaság ütésálló képessége jó, a fundamentumok - államháztartás, infláció, növekedés, kereskedelmi egyenleg és kamatlábak - stabilak maradtak - mondta a Költségvetési Tanács (KT) elnöke.

PM: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál

A járvány idején meghozott gazdaságvédelmi intézkedések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország államadósságának GDP-hez viszonyított aránya 2020-ban mintegy 80,4 százalékponton teljesült - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Államháztartás – KSH: 8,1 százalékos volt a tavalyi hiány

Az előzetes adatok szerint 3870 milliárd forint, a GDP 8,1 százaléka volt a kormányzati szektor tavalyi hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 2882 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,0 százalékponttal romlott. A jelentős romlás a koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A GKI javította idei növekedési előrejelzését

A múlt év végi előrejelzéséhez képest 0,6 százalékponttal 4,3 százalékra emelte a gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát márciusi elemzésében a GKI.

Varga Mihály: meglepő számok várhatók

A második negyedévtől stabil növekedési pályára állhat a magyar gazdaság, amely így rendkívül gyorsan jöhet ki a koronavírus-válságból. Az idén 4, jövőre pedig 5 százalékot meghaladó ütemben bővülhet - jelentette ki a pénzügyminiszter.

A Pénzügykutató 4 százalék közeli növekedéssel számol

Magyarországon a GDP 3,8 százalékkal bővülhet idén, az államháztartás hiánya elérheti a GDP 7,7 százalékát, az államadósság rátája pedig kismértékű csökkenés mellett 80,2 százalékon állhat az év végén - áll a Pénzügykutató Zrt. elemzésében.

Államháztartás. Két hónap alatt 36,2 százalékos hiány

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját, ami az egész évre tervezett 1491,2 milliárd forintos hiány 36,2 százaléka - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Két hónap alatt 540 milliárd hiány

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Államháztartás – MNB: 81 százalékra nőtt az adósság

Az államháztartás névértéken számított konszolidált bruttó adóssága az Eximbank adósságát is figyelembe véve 38 368 milliárd forint, a GDP 81,0 százaléka volt a múlt év végén - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kovács Árpád: Tartjuk magunkat. “A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség”

Óriási veszteségek érték 2020-ban Magyarországot, sokan nehéz helyzetbe kerültek, szép számmal fellelhetők azonban olyan invenciózus emberek, akik a nehézségeket az előbbre jutás lehetőségeként élték meg - mondta Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács elnöke a 2021-es költségvetést is elemezte AzÜzlet.hu-nak nyilatkozva.

Államháztartás – 5500 milliárd fölött a tavalyi hiány

Tavaly decemberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel a múlt évre vonatkozó éves deficit 5548,6 milliárd forint lett - közölte a Pénzügyminisztérium.

Államháztartás – hiány. Tíz százalékkal nőttek a kiadások

Az előzetes adatok szerint 1629 milliárd forint, a GDP 4,6 százaléka volt a kormányzati szektor 2020. első három negyedévi hiánya - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Államháztartás – PM: legfeljebb 9 százalékos lesz a 2020-as hiány

A költségvetés hiánya november végéig elérte a 3298,1 milliárd forintot. Az idei évre tervezett hiány a GDP arányában 8-9 százalékosra várható - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A Kopint-Tárki kisebb visszaesést jósol, mint a kormány

A járvány kiújulása miatt a negyedik negyedévre a GDP 6,6 százalékos csökkenésével számol, az év egészére pedig 5,8 százalékos visszaesésre számít a Kopint-Tárki. Az intézet 2021-re 3,5 százalékos növekedést vár.

Varga: jövőre 3000 milliárd fölött lesz a finanszírozási igény

A magyar államadósságkezelés változatlanul stabil. 2021-ben a nettó finanszírozási igény várhatóan 3332 milliárd forint lesz - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Európai Számvevőszék: nőhetnek a tagországok közötti különbségek

Bár az Európai Unió és tagállamai intézkedéseket hoztak a munkahelyek és a vállalkozások megmentésére, a koronavírus-járvány régiónként különböző hatása, valamint a tagállamok eltérő támogatási képessége miatt megnőhetnek a közöttük lévő gazdasági különbségek - közölte az EU luxembourgi központú számvevőszéke.

Államháztartás. Tizenegy hónap alatt 3300 milliárd hiány

Az államháztartás központi alrendszere novemberben 693,9 milliárd forintos, az év első tizenegy hónapjában pedig 3298,1 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.

Friss

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Lakásvásárlás önerő nélkül – nem könnyű, de lehetséges

Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.

Hírek

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.