Kezdőlap Címkék Autó

autó

A benzin ára elérte a lélektani határt, egyelőre mégsem változik semmi

Hiába emelkedik a lélektani határnak számító 400 forint fölé az üzemanyag ára, a kereslet nem csökken jelentősen addig, amíg a gazdasági növekedés kitart. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára szerint ma már a magánfogyasztók is kevésbé ár érzékenyek, de eljöhet az a szint, amikor ők már visszavesznek a fogyasztásból.

Ismét Corollával hódít a Toyota

A Toyota bejelentette, hogy a forradalmi New Global Architecture padlólemezre épülő, jövő tavasszal érkező új generációs középkategóriás modellcsaládot világszerte egységesen Corolla néven mutatja majd be. Az eddig 45 milliós darabszámban eladott Corollának így Európában is ismét lesz ötajtós, lépcsőshátú/szedán és kombi változata. A Toyota úgy véli, hogy hatalmas lépést jelenthet a globális autópiac zöldülése tekintetében, hogy a világ legnépszerűbb modellje lesz az első olyan autó, amelyhez két legújabb generációs környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtás is választható.

Szilárd pénzügyi alapokat teremtett az Audi

2018 első félévében az Audi-csoport 31,2 milliárd euróra növelte forgalmát, működési eredményét pedig 2,8 milliárd euróra. A négykarikás márka működési eredménye a forgalom arányában...

A kapuban az Audi villanyautója – Dögösebb lett a paletta

Új dizájn generációval jelentkezik és elektromos autót is piacra dob a teljes felső palettáját megújító Audi. Mátrabérci Sándor márkaigazgató szerint a látványos fogyasztáscsökkenéshez a márka Győrben gyártott motorjai is hozzájárulnak. 

A Ford az önvezető kocsikra fókuszál

A Ford önálló vállalati egységet létesít az  önvezető jármű technológájának, célja , hogy öt éven belül a leghatékonyabb fejlesztési szervezettel rendelkező, teljes palettát kínáló autógyártóvá váljon. Négymilliárd dollárt fektet az üzletágba, új befektetőkre is számít.

BMW: Debrecen minden szempontból ideális

A BMW szerint az infrastruktúrája, a logisztikai kapcsolatai és a meglévő beszállítói hálózat elhelyezkedése miatt is Debrecen a legideálisabb helyszín az autógyártó csoport gyártókapacitásának bővítésére.

BMW-gyár épül Debrecenben – átírják a város jövőjét

A BMW új gyárat épít Debrecenben, kapacitása évente 150 ezer autó gyártására lesz elegendő. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és több mint ezer munkahely jön létre.

Egyre vonzóbb béren kívüli juttatás a cégautó

Ma már egyre több cég ismeri fel, hogy a cégautó minősége egyre meghatározóbb munkaerő megtartó erő, ami a cafeteria SZÉP-Kártyára lecsupaszítása után még fontosabb...

A kategóriabajnok Ford Focus a Cote d’Azur-on tért vissza

A bajnok cím minden kötelez. Egy bajnok nem hibázhat, miközben éreztetnie kell, ki az úr a háznál. Az alsó-középkategória ászának számító Ford Focus új, negyedik generációjának megjelenését ezért nem is kapkodták el. A franciaországi bemutatón pedig megtapasztalhattuk: megérte.

Csúcsra jár a használt és az új autók piaca is

A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautó-piac Magyarországon: 201 ezer használt személyautó cserélt gazdát, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábbant. A növekedés dinamizmusa azonban a korábbihoz képest csökkenést mutat.

Tesla-botrány: vissza kell fizetni a támogatást

Mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak - közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság.

A tavalyinál több kocsit vettek az EU-ban

Magyarországon júniusban 30,6 százalékkal,  az első fél évben pedig 29,0 százalékkal, nőtt az üzembe helyezett új autók száma. Az az Európai Unióban a  szerény májusi...

Olcsó forint drágítja a behozott autókat

Az április vége óta tapasztalható forintgyengülés jelentősen megdrágítja a külföldről importált használt autókat, ami miatt sok vásárló inkább kivár, bízva a magyar deviza visszaerősödésében...

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.