beruházás
Háromszoros bérkülönbség. Továbbra is jönnek a beruházók
A bérek emelkedése nem veti vissza a külföldi cégek Magyarországon tervezett beruházásait, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése szerint. Magyarországon 2017-ben a munkaerő költségek euróban óránként 9,1 volt, az unió 28 tagállamának átlaga pedig 26,8 euró.
Sok a kis kkv, kicsi a gazdasági súlyuk
Számarányuknál és a foglalkoztatásban betöltött szerepüknél lényegesen kisebb a kis- és középvállalkozások gazdasági súlya.
Beruházás. A Bosch 14 milliárdért bővít Miskolcon
A német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. európai akkumulátor kompetencia központot hoz létre, és bővíti szerszámgép összeszerelő kapacitását Miskolcon. A beruházás összesen mintegy 14 milliárd forintba kerül - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
KSH: egyre több a beruházás
A harmadik negyedévében a beruházások volumene 22,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a második negyedévi 15,3 százalékos növekedés után.
Kutatás-fejlesztés. 12,5 milliárd forintos beruházás kapott zöld utat
Kutatás-fejlesztési központot épít Érden az osztrák AVL Autókut Mérnöki Kft., a beruházás értéke 12,5 milliárd forint, ehhez a kormány hárommilliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad.
Autóipar. 32 milliárd forintos dél-koreai beruházás Tatabányán
A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással 32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára.
Kétszer annyi lakás épül, mint 2015-ben
Az elmúlt három évben megduplázódott a lakásépítések száma Magyarországon, az 5 százalékos kedvezményes lakásáfa teljesen átalakította az építkezések ütemét. Az új lakások számának növekedése a használt lakások áremelkedését is kiegyenlítheti.
Alapozzák a debreceni BMW-gyár épületét, új csomópont is épül
Több mint 12,3 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a BMW debreceni beruházását - jelentette ki Szijjártó Péter Debrecenben. A külgazdasági és külügyminiszter szerint busásan megtérül majd az összeg, hiszen a magyar autóipar teljesítménye már idén is meghaladhatja a 9 ezer milliárd forintot.
Innovációs központot avatott Budapesten a világ legnagyobb alapkezelője
Felavatták a BlackRock alapkezelő globális innovációs központját csütörtökön a budapesti GTC White House épületében.
A kormány megduplázza az építőipari beruházások támogatását
A kormány újabb nyolcmilliárd forinttal megemeli az építőipari vállalkozások kapacitásnövelő és hatékonyságjavító beruházásainak támogatását szolgáló nyolc milliárd forintos pályázati keretet.
Csarnok átadás a berceli NIDEC-gyárban
Új csarnokot avattak pénteken a berceli NIDEC GPM Hungary Kft.-nél, a japán tulajdonú autóalkatrész-gyártó üzem beruházása 15 milliárd forintból készült el.
Tovább bővül az új építésű lakások piaca
Budapesten 2018 szeptemberében a beruházások száma elérte a 468-at, ami 22 projekttel több a tavaly szeptemberinél, a megyei jogú városok projektjeinek száma pedig 490-re nőtt.
Javult a magyar befektetők itthoni dobogós helyezése
Gyarapodás. 2016-ban német és amerikai cégek fektettek be a legtöbbet Magyarországon, tavaly a németek után már a magyarok voltak a másodikak, az idei év első felében pedig a magyar vállalatok hajtották végre a legtöbb beruházást.
Milliárdos Bridgestone-bővülés Tatabányán
Újabb, 9,2 milliárd forintos beruházást indít a japán Bridgestone Tatabányán, amihez a magyar kormány 826 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.
Jelentős növekedés a szállítási és a raktározási beruházásokban, csökkenés a járműgyártásiban
2018 második negyedévében a nemzetgazdasági beruházások 15%-kal haladták meg az előző év azonos időszakának egyébként is magas bázisát. A beruházások növekedése szinte a teljes magyar gazdaságot jellemezte. A pénzügyi tárca szerint a kedvező beruházási adatok az új európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseknek, az Otthonteremtési Programnak, a hatéves bér- és adómegállapodásnak köszönhetőek, valamint a 9 százalékra csökkent a társasági adókulcsnak.
Törökország bajban van, EU-s bank is szenvedni fog tőle
Londoni elemzők szerint a török líra értékvesztése és a pénzügyi kondíciók szigorodása miatt a török gazdaság recesszióban van. A válságot az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is megszenvedheti.
A BMW-gyár megemelheti a debreceni ingatlanárakat
A következő egy év alatt mintegy 5-7 százalékos emelkedés várható a debreceni lakáspiacon a BMW korábban bejelentett helyi beruházása miatt, de az igazi árrobbanás az üzem megnyitása előtti 3 hónapban várható, amikor már elindul a próbatermelés és a munkavállalók számára lakást kell találni, ami hosszabb távon is hat majd az albérletek árára.
Támogatással bővül a kisvárdai baromfifeldolgozó
A kormány 3,4 milliárd forinttal támogatja a Master Good Kft. kisvárdai baromfifeldolgozó üzemének 15 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházását.
Beruházási hullám várható a kkv-szektorban?
Rég nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv szektoron, a mikro-, kis -, és középvállalkozások körében végzett felmérést tükröző K&H kkv bizalmi index szerint.
Minimálbér-emelés, cafeteria-csökkentés és a többi
A cégek 11 százaléka módosította a béremelésben részesített dolgozók munkakörét, és ugyancsak 11 százaléka mérsékelte a dolgozók egyéb juttatásait, például a cafeteriát.
Friss
Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél
Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.
Itt az első magyar elektromos csuklós busz
Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.
HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt
A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést
2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hírek
Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama
Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés
A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt
Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama
Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.
A Mikulás nyomában Antalyában
A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.
Vegyesen mozgott a forint péntek reggel
Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.
Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama
Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...
Gazdaság
Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB
A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.
Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál
Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein
A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg
A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.