Kezdőlap Címkék Beruházások

beruházások

KSH: jelentősen bővültek a beruházások a második negyedévben

A járvány által tavaly leginkább érintett időszakhoz képest 10,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene az idei második negyedévben. Elsősorban a feldolgozóiparban és a szolgáltatásban tevékenykedő vállalkozások gépberuházásai növelték a teljesítményt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Elemzők: az építőanyagok drágulása visszavetheti a beruházásokat

Az alapanyaghiány és a durva áremelkedés a beruházások elhalasztását idézheti elő, és ezzel a későbbiekben fékezheti az építőipari termelés dinamikus növekedését - kommentálták elemzők a legfrissebb statisztikai adatokat.

Matolcsy: több digitális, kevesebb építési beruházásra lenne szükség

Az állam vasba és betonba, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet - bírálja a beruházások szerkezetét és ebből a szempontból érvel a magas költségvetési deficit ellen e heti írásában az MNB elnöke.

Gyorsabb kilábalást vár a Századvég – érdemi béremelkedéssel

A járványügyi korlátozások a vártnál enyhébb visszaesést okoztak a gazdaságban, így annak újraindulása is gyorsabb lehet: a GDP növekedési üteme idén megközelítheti a 6 százalékot a márciusban előrejelzett 4 százalékkal szemben - közölte a Századvég Gazdaságkutató.

Elemzők a beruházásokról – idén megdőlhet a 2019-es rekord

A beruházások volumene az első negyedévben elérte a járvány előtti szintet, a következő negyedévekben várható felfutással pedig felülmúlhatja a tavalyelőtti rekordot - kommentálták a KSH legfrissebb jelentését elemzők.

KSH: tovább nőttek a beruházások az első negyedévben

Az első negyedévben folytatódott a beruházások előző negyedévben kezdődött növekedése: a fejlesztések volumene 2,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához, és 0,5 százalékkal az előző negyedévhez képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Varga Mihály: gyors kilábalás, kétszámjegyű növekedés jöhet

A gazdaság kilábalása gyors ütemben valósulhat meg, a második negyedévtől kétszámjegyű növekedésre, az idén éves szinten 4 százalékos, jövőre pedig 5 százalékot meghaladó bővülésre lehet számítani - mondta a pénzügyminiszter.

KSH: meglódultak a beruházások a tavalyi év végén

A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaesés után a negyedik negyedévben 2,5 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az előző negyedévhez mérve 4,8 százalékkal nőttek a beruházások szezonálisan kiigazítva.

Varga Mihály: a második negyedév lehet a fordulópont

A beruházási ráta magas szinten tartása alapozza meg a következő évek növekedését. A második negyedévben már kétszámjegyű lehet a gazdasági bővülés - jeéentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján.

Orbán főtanácsadója: újra a régió éllovasa lehet Magyarország

Idén a gazdasági növekedés elérheti a 6 százalékot, jövőre pedig már a 6-7 százalékos dinamika sem zárható ki. Ezzel a teljesítménnyel Magyarország háta mögött hagyhatja a szomszédos országokat - mondta Nagy Márton.

KSH: duplájára nőttek az egészségügyi beruházások

Bár a legtöbb nemzetgazdasági ágban visszaestek a beruházások, a járványhelyzet miatt az egészségügyben közel duplájára, 98,4 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Beruházás-ösztönzés. Újabb 155 milliárd forint pályázható

A kormány úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a beruházás-ösztönzési programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

Az amerikai cégek százezer magyarnak adnak munkát

Az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon, és Európán kívül a legfontosabb exportpartnere az országnak - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara budapesti üzleti fórumán.

Nagy Márton: minden téren ösztönözni kell a beruházásokat

A beruházásoktól lesz fenntartható a növekedés, a beruházás volt és lesz a gazdasági növekedés legfontosabb mozgatórugója - mondta Nagy Márton miniszterelnöki megbízott a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián.

Varga Mihály: a versenyképesség növelésével kezelhető a válság

Az uniós válságkezelésben elsődleges fontosságú a versenyképesség növelése és a beruházások támogatása. Enélkül sem a tagállamok, sem az Európai Unió világgazdasági súlya nem növelhető - mondta Varga Mihály.

Budapesti fürdők – Leállnak a beruházások

Folyamatos bevételi rekordok után a koronavírus-járvány miatt mélyponton vannak a budapesti fürdők. Az előző évi forgalom 40 százaléka lehet csak az idei, ami 3-4 milliárdos veszteséget jelent - mondta Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója.

Az építőipart májusban érte utol a járvány

Májusban az építőipart is utolérték a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, de elemzők szerint egyetlen hónap kiugró adatából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

Az MNB szerint két százalék is lehet a növekedés idén

A GDP idén szerény ütemben, 0,3-2,0 százalék között növekedhet, jövőre viszont 3,8-5,1 százalék, 2022-ben pedig 3,5-3,7 százalék lehet a bővülés - mondta Balatoni András, az MNB igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutatva.

Építőipari kilátások: sok múlik a beruházókon

Az építőipar más ágazatokhoz képest kevésbé kitett a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseknek, de a megrendeléseken keresztül sújthatja - kommentálták elemzők a Központi Statisztikai Hivatal építőipari jelentését.  

Nagyvállalati beruházási támogatás – 40 milliárdra emelt keret

A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg az emelt keretösszegű nagyvállalati beruházási támogatással kiegészítve - jelentette ki Varga Mihály.

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...