Kezdőlap Címkék Blokklánc-technológia

blokklánc-technológia

Megalakult a Blockchain Koalíció

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont kezdeményezésére megalakult a Blockchain Koalíció. Az alakuló ülésen az elnöki feladatok ellátásával Vágujhelyi Ferencet, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökét bízták meg.

Magyar siker. Elindult Európa első blokklánc alapú neobankja

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén a Benker. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott blokklánc alapú neobank 600 ezer euró (214 millió forint) jegyzett tőkével kezdi működését.

Blokklánc. Tíz év alatt negyvenmillió új munkahely?

A blokklánc-megoldások gazdasági hatása 2030-ra a globális GDP 1,4 százalékát teszi majd ki, vagyis a technológia alkalmazása 1,76 billió dollárral járul majd hozzá az értékéhez - áll a PwC Time For Trust című tanulmányában.

Gyengélkedik a bitcoin: hétezer dollár alá is beköszönt

Hétfőn délelőtt a bitcoin jegyzése jócskán 7000 dollár alá csúszott, utoljára májusban volt ilyen gyenge.

Kína a blokklánc-technológia mellé állt

Drágultak a kriptodevizák, a bitcoin árfolyama pedig egyhavi csúcsának közelében járt, miután a kínai elnök arról beszélt, hogy Kínának fel kell gyorsítania a blokklánc technológia fejlesztését. 

A Facebook és Kína is kriptopénzen dolgozik. Kontroll nélkül

A kriptovaluták száma megközelíti a 4000-et. Jövőre a Facebook is saját pénzzel áll elő. A Libra felbolygathatja a pénzvilágot.  Ellentmondásos kép a világ, és a virtuális pénzek viszonyáról - Petrus Szabolcs összefoglaló írása.

Kriptovaluta. Ugrás az ismeretlenbe?

A kriptovaluta sokaknak a pénzügyi demokrácia netovábbja. Nincsenek se nemzeti, se kereskedelmi bankok, se pedig felügyelet. Az ellenőrzés a felhasználóké. De valóban minden ilyen rózsás? A szakemberek a kriptopénzek veszélyeit sorolják.

Egyre népszerűbbek a kriptováluták, de nem árt vigyázni

Hazánkban is egyre többen vásárolnak kriptovalutákat, amelyek nemcsak a fizetést könnyítik meg az online világban, de kiváló befektetésnek is bizonyulhatnak. A tapasztalatok azonban azt...

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...