Kezdőlap Címkék Boris Johnson

Boris Johnson

Brexit – Johnson utolsó javaslata

Brit kormányforrás szerint London nem készít új javaslatot a Brexit feltételeiről, amennyiben a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni.

Johnson: nem lesz vámellenőrzés az ír-északír határon

A brit miniszterelnök szerint London olyan kompromisszumos megoldást javasol az EU-nak, amelynek alapján a Brexit után nem lesz vámellenőrzés Írország és Észak-Írország határán, sem annak közelében.

Brexit – Elbukott Johnson terve, folytatódik az ülésszak

Törvénysértőnek nyilvánította a londoni parlament ülésszakának lezárását a brit legfelsőbb bíróság. A testület semmisnek, meg sem születettnek minősítette a döntést. Az alsóház elnöke már kezdeményezte is az ülésszak folytatását.

Brexit – Brit alternatíva nincs, gyorsulnak a tárgyalások

Továbbra sem érkezett a brit kormánytól olyan javaslat, amely alternatívaként szolgálhatna az Egyesült Királysággal megkötött kiválási szerződéssel szemben - közölte az Európai Bizottság. Napi szintű találkozók kezdődnek.

Skót bíróság: törvénytelen a brit parlament felfüggesztése

Törvénysértőnek minősítette a brit parlamenti ülésszak lezárását a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság. A brit kormány fellebbezést nyújt be a végzés ellen.

Brit alsóház: tilos a rendezetlen Brexit, nem lesz októberben választás

Elfogadta a londoni alsóház azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a konzervatív párti kormánynak Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli kiléptetését az Európai Unióból. Johnson miniszterelnök előre hozott választásról szóló javaslata nem kapott támogatás

Brexit – Johnson előrehozott választásokat lengetett be

Boris Johnson megerősítette, hogy kormánya kész előrehozott parlamenti választásokat tartani október közepén, ha az ellenzék törvényt alkot a megállapodás nélküli Brexit tilalmáról.

Johnson: lesz Brexit október végén

Boris Johnson brit miniszterelnök kijelentette, hogy semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó kezdeményezni Nagy-Britannia október 31-én esedékes kilépésének újbóli elhalasztását. Előrehozott választásokat sem szeretne kiírni.

Bejött Johnson terve – II. Erzsébet felfüggeszti a parlamentet

II. Erzsébet brit királynő jóváhagyta Boris Johnson miniszterelnök tervét, nevezetesen, hogy függesszék fel a parlament ülésezését október 14-ig.

Brexit – Johnson a parlament felfüggesztését kéri

Boris Johnson brit kormányfő bejelentette, hogy kezdeményezi az uralkodónál a parlamenti munka felfüggesztését október közepéig.

Brexit – Johnson fizetés nélkül távozna

Az Egyesült Királyságnak abban az esetben is rendeznie kell fennálló pénzügyi kötelezettségeit, ha megegyezés nélkül lép ki az Európai Unióból - közölte az Európai Bizottság szóvivője.

Rendezetlen Brexit. Fennakadásokra – tüntetésekre számíthat a brit kormány

Rendkívül súlyos fennakadásokra számít a brit kormány, de tüntetések és várhatók a zavarok miatt, ha október 31-én megállapodás nélkül szűnik meg a brit európai uniós tagság - brit lapértesülések szerint.

Brexit – A zöldek nőkből álló egységkormánytól várják a megoldást

Nőkből álló egységkormány megalakítására tett javaslatot a brit Zöld Párt korábbi vezetője, 2010 óta parlamenti képviselője, Caroline Lucas a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének elkerülésére.

A brit fociklubok is tartanak Johnson Brexit-tervétől

Aggódnak az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő klubok Boris Johnson és kormánya Brexit-politikája miatt. Az egyesületek attól tartanak, hogy a kabinet kilépéssel kapcsolatos tervei jelentősen megnehezítik majd számukra a külföldi igazolásokat.

Brexit – Megszólalt Johnson, nagyot esett a font

Jelentősen veszített értékéből a font a dollárral és az euróval szemben. A gyengülést elsősorban az új brit kormányfő, Boris Johnson megállapodás nélküli Brexitről szóló kijelentései okozták.

Juncker Johnsonnak: nincs alkudozás a Brexitről

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszélt Boris Johnson új brit kormányfővel Arra figyelmeztette, hogy semmiképp sem tárgyalható újra az Egyesült Királyság európai uniós kiválási feltételrendszeréről megkötött szerződés.

Boris Johnson az új brit miniszterelnök

A várakozásoknak megfelelően Boris Johnson volt brit külügyminisztert, London egykori polgármesterét választották a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé a távozó Theresa May miniszterelnök utódjaként. Johnson szerdán átveszi Maytől a kormányfői tisztséget is.

Brexit – Kedden jelentik be az új miniszterelnököt

Kedden jelenti be a kormányzó brit Konzervatív Párt, hogy Boris Johnson volt vagy Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter lesz-e Theresa May távozó miniszterelnök utódja a pártvezetői és a kormányfői tisztségben.

Brexit – Több tízmilliárd fontba kerülne a rendezetlen kilépés

90 milliárd fontjába is kerülhet a brit költségvetésnek, ha Nagy-Britannia rendezetlen módon lépne ki az Európai Unióból - közölte a brit pénzügyminiszter.

A Brexit-szükség. Jegyrendszert, más csempészést javasol

A britek a rendezetlen kilépésre készülnek. Tartós élelmiszerek, túlélő csomagok vásárlását, egyszerű és laktató ételek receptjeinek felidézését, olyanok is vannak, akik csempészést vagy jegyrendszer bevezetését javasolják rendezetlen Brexit esetére. 

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Hírek

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.