Kezdőlap Címkék Csökkenés

csökkenés

Profit-figyelmeztetési boom Amerikában

Riasztóan sok amerikai vállalat figyelmeztetett arra, hogy elmaradhat nyeresége a várakozásoktól a harmadik negyedévben, ami a tőzsdei árfolyamok csökkenését eredményezheti.

Brexit – tények: szakadoznak a kapcsolatok, csökken az áruforgalom

Az Európai Unióval kereskedő brit cégek csaknem egyharmada uniós forgalmának visszaeséséről vagy teljes elvesztéséről számolt be a brit vállalati szektor egyik legnagyobb szakmai szervezetének ismertetett friss felmérése szerint.

Negyedik negyedév – Lassult az OECD országok gazdasági növekedése

Jelentősen lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése a negyedik negyedévben az előző negyedévvel összevetve.

Franciaország. 2020-ban több mint 8 és fél százalékos GDP-csökkenést várnak

Franciaország központi bankja megerősítette korábbi előrejelzését, miszerint a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest 16 százalékkal bővülhetett a bruttó hazai termék a második negyedévben mért rekordszintű, 13,8 százalékos zuhanás után.

Olasz statisztikai intézet: lehetetlen a válság következményeit felmérni

Az új koronavírus-fertőzés miatt hozott intézkedések olyan gazdasági válságot okoznak Olaszországban, amelyek következményeit lehetetlen felmérni az Istat statisztikai intézet kedden közölt értékelése szerint.

A Samsung első negyedéve. Csökkent a profit – 60 százalékkal

Jelentősen, elemzők által vártnál is nagyobb mértékben, 60 százalékkal esett a Samsung Electronics működési nyeresége a március végével záródott negyedévben, elsősorban a félvezetőket gyártó ágazat gyenge  teljesítménye miatt.

BÉT – Elemző a növekvő forgalomról, ez történt a héten – kilátások

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 170,66 ponton zárt pénteken, 1,58 százalékkal alacsonyabban az előző heti...

BÉT – Jelentős forgalomban csökkent a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,38 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 40 170,66 ponton zárt pénteken.

Csökkent a BÉT részvényforgalma, gyengült a BUX februárban

Csökkenő forgalommal és gyengülő indexszel zárta a februárt a Budapesti Értéktőzsde, amelynek kereskedését az elmúlt hónap során helyben topogó árak jellemezték.

Az EU nyugati felén kevesebb autó fogyott januárban

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban az egy évvel korábbihoz képest - immár az ötödik egymást követő hónapban -, részben az új emisszió-mérési eljárás szeptemberi életbe léptetése miatt.

Decemberben nagyot csökkent az EU kiskereskedelmi forgalma

Decemberben hét és fél éve a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző havihoz képest az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az...

Samsung: gyengülő kínai kereslet, csökkenő profit

Két év óta először negyedéves működési nyereségének csökkenésére számít a Samsung Electronics, mivel a kínai gazdasági növekedés lanyhulása visszavetette a félvezetők és a mobiltelefonok iránti keresletet.

Kevésbé nő a holland gazdaság idén és jövőre

Hollandia idei és jövő évi gazdasági növekedése kisebb lesz az eddig vártnál, részben az exportpiacok beszűkülése és a munkaerőhiány növekedése miatt. A holland kormány legfontosabb...

BÉT – Mínuszok várhatók a tőzsdén

A negatív nemzetközi hangulat miatt esés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is december 10-én, hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.    

Országosan csökkent az álláskeresők száma októberben

A nyilvántartott álláskeresők száma 6,1 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint az októberi zárónapon 244 200 álláskereső volt, több mint 16 ezerrel kevesebb, mint egy éve. A keleti országrészben a legtöbb a pályakezdő fiatal.

KSH: csökkent a munkanélküliek száma a harmadik negyedévben

2018 harmadik negyedévében a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 10 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,8 százalékosra csökkent.

Világszerte csökken a cigaretta-termelés

Az elmúlt öt évhez hasonlóan 2017-ben is tovább csökkent a világ cigarettatermelése: a csúcsot jelentő 2012-es adatokhoz képest tavaly mintegy 500 milliárd darabbal kevesebb, összesen 5894 milliárd darab cigarettaszálat állítottak elő a világon.

Elillant a német gazdaság jókedve

Egyéves mélypontra csökkent júniusban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe. Júniusban 101,8 pontra csökkent az ifo gazdaságkutató intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für...

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...