Kezdőlap Címkék Diákhitel

Diákhitel

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Diákhitel Központ: marad a kamatstop

Továbbra is kamatstoppal védi a kormány a 2024. december 31-ig megkötött diákhitel-szerződéseket, így a tavaly év végéig felvett szabad felhasználású diákhitelekre 2025 második félévében is 7,99 százalékos kamatszint vonatkozik.

Máris tolonganak a bankok, hogy munkáshitelt adhassanak

Gyermeket vállaló házaspárok élhetnek egyébként azzal a lehetőséggel is, hogy a babaváró hitelt és a munkáshitelt is felveszik, ha jogosultak az utóbbira is.

Küzdenek a bankok a frissen felvett egyetemistákért

Apait-anyait beleadnak a bankok, hogy náluk nyissák meg a számlájukat a diákok. A most felvett egyetemistákért a diákhitel mellé nyitható számláknál még a kötelező ingyenességre is rálicitálnak extra kedvezményekkel, ajándékpénzekkel. Van olyan bank is, amelyik diákhitel nélkül is megadja azt, ami ahhoz jár. Ha a fiatalok jól választanak a kérők közül, akkor hosszú évekre minimalizálni tudják a számlaköltségeiket - derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Ez jön júliustól: dupla adó a kamatokra, nehezebb hiteligénylés, olcsóbb alapszámla

Július 1. lett az új január 1. az idén. Szombattól él ugyanis számos változás, ami átszabja a pénzügyeinket. Szigorodnak a hiteligénylés feltételei, emelkedik a diákhitel kamata, csaknem megduplázódik a kamatjövedelmek adója, de harmadolják az alapszámla díját, és lehetővé válik az ingyenes bolti készpénzfelvétel - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. 

Rossz hír a diákhiteleseknek: emeli a kamatot a kormány

A diákhiteleknél nem kamatcsökkentés, hanem kamatemelés lesz júliustól. A kormány rendelete szerint a szabad felhasználású formájára a jelenlegi 4,99 százalék helyett már 7,99 százalék kamatot kell fizetni az év végéig - írja a Bank360.hu.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Jó hírt kaptak a diákhitelesek

Minden eddiginél kedvezőbb folyószámla szolgáltatás lesz elérhető a diákhiteleseknek - jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot

A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot: a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter.

Milliók lélegezhetnek fel: elengedik a diákhitelek egy részét Amerikában

Nagyszabású diákhitel-elengedésről tett bejelentést az amerikai elnök: 10, illetve 20 ezer dollárral csökken a hiteltartozások zöme, a költségvetés ezzel mintegy 300 milliárd dolláros bevételről mond le.

Egyelőre nem drágul a Diákhitel

A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első félévében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Újra igényelhető a kamatmentes Diákhitel Plusz

A kormány döntése alapján október 1-jétől újra igényelhető a kamatmentes és teljesen szabad felhasználású Diákhitel Plusz.

Diákhitel – Képzési hitel. Marad az 1,99%-os kamat és persze a kamatmentesség is

Kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőttképzésben bevezetett Képzési Hitel2 is, emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1.

Jön a szak- és felnőttképzési diákhitel

Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től.

Diákhitel: marad az alacsony kamat és a kamatmentesség

Kamatmentes marad a képzési költségre felvehető Diákhitel 2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz, a Diákhitel 1 pedig továbbra is 1,99 százalékos kamattal igényelhető - közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Diákhitel – hosszabb moratórium

A Diákhitel Központ 2021. június 30-ig meghosszabbítja az általános hiteltörlesztési moratóriumot. A döntés az összes törlesztési szakban lévő ügyfelére kiterjed - közölte a társaság.

Diákhitel – hosszabb határidő

A nagy érdeklődésre és a beiratkozási időszak elhúzódására való tekintettel a Diákhitel Központ szeptember 24-ig meghosszabbítja a szabad felhasználású diákhitel igénylési határidejét.

Diákhitel. Immár havi 150 ezer költhető bármire

Havi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a felsőoktatási hallgatóknak biztosított szabad felhasználású Diákhitel1 összege. Két nap alatt több száz diák élt a lehetőséggel - közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

ITM: kilenc hete csökken a regisztrált álláskeresők száma

A gazdaságvédelmi akcióterv rövid távon eredményes volt, hiszen kilenc hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Diákhitel – a szakképzésben tanulóknak is?

A Gazdasági Kabinet azt javasolja, hogy a jövő tanév tavaszi félévétől a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitellel - közölte Varga Mihály.

Friss

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Hírek

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.