Kezdőlap Címkék Digitalizáció

digitalizáció

Versenyképesség. Magyarország a 18. az Európai Unióban

Magyarország továbbra is a 18. helyen áll az Európai Unió versenyképességi rangsorában, ugyanakkor pozíciója ezen a téren a visegrádi régió átlagánál kedvezőbb - mondta Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank Versenyképességi jelentését ismertetve.

Ösztöndíjprogram a cégek digitális tudásának erősítéséért

A digitális versenyképesség javításához a vállalkozások digitális tudásában kell előrelépni, ennek erősítésére ösztöndíjprogram létrehozásáról döntött a Nemzeti Versenyképességi Tanács - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Digitalizáció. A kormány együttműködést kötött a Huawei-jel

Az oktatás digitális átalakítását, az 5G és a vezetékes hálózatok fejlesztését, valamint az okosváros megoldásokat is magában foglaló hosszú távú együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója.

Papírmentes szállítmányozás – jön az e-fuvarlevél

A fuvarokmányokat a gépkocsivezetők a jövőben egy okoseszközön követhetik nyomon az e-CMR szolgáltatás kifejlesztésének köszönhetően - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Szövetség alakult a turizmus digitalizálására – akcióterv készül

Utazás- és rendezvényszervezők, szállásadók, vendéglátók, valamint számos érdekképviselet részvételével megalakult a Digitális Turizmus Szövetség. Az alapítók hamarosan cselekvési akciótervet mutatnak be.

Jövőre egyszerűbb lesz jogosítványt szerezni

A közlekedési vizsgáztatásban 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszer működik majd - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

MNB: a banki digitalizáció stratégiai fontosságú

A járvány pozitív hatása, hogy érdemben javult a bankrendszer digitalizáltsága, főleg a banki termékek online elérésében - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank 2021-es FinTech és digitalizációs jelentésében.

Bankszövetség: csak a rászorulóknak kell a moratórium

A moratórium meghatározó célja és a bankszektor alapvető feladata az, hogy célzott és hatékony segítséget nyújtson kifejezetten a rászorulóknak. Ezen a célon túlmutató programot a bankszövetség a továbbiakban szakmailag nem támogathat - közölte a Magyar Bankszövetség.

György László: új program segíti a vállalkozások digitalizációját

Indul a vállalkozások megerősödését segítő Modern Mintaüzemek program - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Ismertette,...

Digitalizáció. Ingyenes oktatási programot indít a Google

Az év végéig a Google ötvenezer magyar kis- és közepes vállalat, induló cég és magánszemély digitális fejlesztését segíti díjmentes online technológiákkal és képzésekkel - jelentette be Bíró Pál, a globális vállalat magyarországi vezetője.

Tizenegy év után vezetőváltás a magyar Siemensnél

A magyarországi Siemens elnök-vezérigazgatói posztját május 1-jétől Jeránek Tamás veszi át. Dale A. Martin tizenegy év után saját döntésére elköszön a vállalattól, nyugdíjba megy.

IMF: veszélyesek a vagyoni különbségek

Egy változó világban az országok közötti szolidaritás fontossága állandó marad, a helyreállást nem szabad adottnak tekinteni - mondta Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezetője a BFA ázsiai gazdasági konferencián.

Matolcsy György: csak unortodox közgazdaság létezik

Már nincs kőbe vésett, ortodox közgazdaság, mert az állandó változásban van, így mindig unortodox - írta a jegybankelnök legújabb írásában, amely egyben a második része a fentartható felzárkózásról szóló okfejtésnek.

Matolcsy György: az ország export-középhatalom, de hosszútávú program kellene

Újra a 10-20 évre előretekintő, nemzeti versenyképességi és fenntarthatósági programot hiányolta és ennek megalkotását sürgette a jegybankelnök. Matolcsy György a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában az elmúlt 30 év magyar eredményeit és kudarcait foglalta össze.

Védjegy. A K&H az első kiemelkedő digitális biztosító

A jövőben "kiemelkedő digitális biztosító"-ként működik a K&H Biztosító, a társaság ugyanis a piaci szereplők közül elsőként kapta meg a Digitális Jólét Program védjegyét. A K&H immár mind a banki, mind a biztosítói oldalon rendelkezik a program elismerésével - közölte a cég.

KSH: másfélszeresére nőtt a mobiladat-forgalom

A magyarországi mobilhálózat adatforgalma továbbra is folyamatosan nő, tavaly a negyedik negyedévben másfélszerese volt az egy évvel korábbinak, 167 petabyte. Az adatforgalom 93 százaléka a 4G-LTE-rendszeren keresztül zajlott - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Matolcsy György: Észtország lehet a példa

Észtország rekordszintű fejlődésének sok olyan tanulsága van, amelyet Magyarországnak is érdemes figyelembe vennie - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke a növekedés.hu oldalon.

Sorra zárnak be az európai bankfiókok

Az európai bankok olyan átalakításokat hajtanak végre a koronavírus-járvány időszakában, amelyeket hosszú évek óta várnak a befektetők: létszámot csökkentenek, fiókokat zárnak be és ügyfeleiket elektronikus úton szolgálják ki - írta a The Wall Street Jornal (WSJ) című amerikai gazdasági napilap.

Védjegy. A K&H is kiemelkedő digitális hitelintézet lett

A K&H Bank másodikként nyerte el Digitális jólét program kiemelkedő digitális hitelintézet védjegyét. Egyebek közt digitális csatornákon lekérdezhető PIN-kódot vezettek be, és lehetővé tették a videóhívásos vállalkozói számlanyitást - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Digitális jegybankpénz – veszélyben a dollár egyeduralma?

A digitális jegybankpénz a technológiai kihívásra adott válasz a pénzügyi rendszer stabilitásának megvédésére. Kína élen jár a fejlesztésében, fő kereskedelmi partnerei szintén. A dollár súlyából ezek a tényezők lassan "kiharapnak" - hangzott el a Külügyi és Külgazdasági Intézet online kerekasztal-beszélgetésén.

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett