Októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,0, naptárhatástól megtisztítva 3,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Tavaly január-novemberben a kiskereskedelmi forgalom - naptárhatástól megtisztítva - 8,7 százalékkal kisebb lett az előző év azonos időszakához képest.
KSH: júliusban a kiskereskedelmi forgalom 7,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva és 0,2 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest
Októberben 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A forgalom nominális értéke 1278,2 milliárd forint volt, az eddigi legnagyobb összeg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint is 5,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A trendforduló még várat magára, de számottevő lehet a kiskereskedelem hozzájárulása a gazdasági növekedéshez - kommentálták a legfrissebb KSH-adatokat makrogazdasági elemzők.
Áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene - a hónap közepétől fokozatosan megszüntetett korlátozások és a tavaly áprilisi mélypont eredményeként - a nyers adat szerint 9,9, naptárhatástól megtisztítva 10,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Márciusban a nyers adat szerint 1,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,0 százakkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a szezonális és naptárhatástól megtisztított forgalom - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az elmúlt évben 0,2 százalékkal maradt el a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző évitől, amikor 6,3 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Tavaly novemberben a naptárhatástól megtisztított adat szerint 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékos volt a növekedés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Júliusban 0,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma, vagyis a vásárlási kedv minimálisan meghaladta az egy évvel ezelőtti szintet. Az áprilisi mélyponthoz viszonyítva 10,6 százalékos a növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Januárban 7,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz mérve - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2019-ben mind a nyers, mind a naptárhatástól megtisztított adat szerint. A kiskereskedelmi forgalom értéke 12 249,8 milliárd forint volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalékot követően - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek