Kezdőlap Címkék Energia

energia

Még több akadálymentesség a bécsi közösségi közlekedésben

Hangosbemondók és hangjelzések kísérik a látássérült utasokat, míg a vizuális kijelzők a siket és nagyothallók számára segítenek a tájékozódásban.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Megújulhat az Otthonfelújítás Program

Az Újház Zrt. adatai alapján a jelentkezők 57 százaléka nyílászáró cserére fordítaná a pályázati összeget.

Mérséklődött az infláció az euróövezetben

z előző havihoz képest októberben 0,1 százalékkal nőttek az árak az euróövezetben, miután szeptemberben 0,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

Három partnerrel bővül az EIT Health egészségügyi innovációs hálózata Magyarországon

Három új partnerrel bővül az EIT Health egészségügyi innovációs hálózata Magyarországon. Az új tagok, a SmartHumed, a QTICS Medical és a Loginet egyedi szaktudással járulnak hozzá az EIT Health berkein belül zajló együttműködéshez.

Otthoni energia rezsicsökkentés – árstop után, a tél előtt

Miközben az árstop utáni időszakban az élelmiszer vásárlása terén érdemes még inkább körültekintően keresni a megtakarítási lehetőségeket, a nyár vége és a kora ősz,...

Miközben vita van, hogy elég zöld-e, a németek leállították, a finnek beindították

Németországban leálltak az utolsó atomerőművek is. Eközben Finnországban végre üzembe állt az első, a csernobili katasztrófa után épült európai nukleáris reaktor. 2009-re tervezték az...

Javított növekedési előrejelzésén a német villamosipari és digitális ágazat

A ZVEI, a villamosenergia-ipari és digitális ipari szövetség (Verband der Elektro- und Digitalindustrie) a Hannoveri Vásár megnyitója alkalmából a honlapján hétfőn közzétett prognózisában a...

A sztrádák mellett is gyorsít e-töltőivel az MVM Mobiliti

A Mobiliti a magyarországi elektromosautó-töltő hálózat országos lefedettségét már megvalósította, így most azokat a fejlesztési opciókat keresi a cég, amelyek az ellátást tovább javítva belátható időn belül biztos megtérülést garantálnak. Balogh Szabolcs, az MVM Mobiliti ügyvezetője hozzátette, hogy egy EU-pályázat nyerteseként a következő években nagy teljesítményű töltőállomás-hálózatot hoznak létre az autópályáknál.

Átfogó energiahatékonysági és takarékossági programot indít a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank átfogó energiahatékonysági és takarékossági programot programot indít: épületeinek központi hőmérsékletét a fűtési időszakban 18 Celsius fokban maximálja.

Zártkert. Tízmillió forintos támogatás pályázható

Zártkertek újrahasznosítását segítő kétmilliárdos keretösszegű pályázatot hirdet  az Agrárminisztérium. A zártkerti revitalizációs program a települési önkormányzatok, illetve konzorciumai juthatnak vissza nem térítendő támogatáshoz - jelentette be Nagy István agrárminiszter Budapesten.

Bírság vagy megtakarítás? Sokat kockáztatnak az energiapazarló nagyvállalatok

Tízmillió forintos bírsággal is számolhatnak a kötelező átfogó energetikai átvilágítást elmulasztó nagyvállalatok, miközben az audit komolyabb beruházás nélkül is 5-10 százalékkal csökkentheti az energetikai költségeket.

Könnyített és kamatmentes kölcsön budapesti lakosoknak is – energiahatékonyságra

Kedvezőbbé válnak a lakossági energiahatékonysági hitel feltételei október 4-től.

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...