Kezdőlap Címkék GDP

GDP

2021-23. Londoni elemzők a közép-európai kilábalás esélyeiről

Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint a magyar gazdaságban várhatóan előbb kezdődik a kilábalás a koronavírus-járvány okozta sokkból, mint a közép-európai térség többi gazdaságában, és a növekedés üteme jövőre elérheti a 6 százalékot, bár a magyar hazai össztermék (GDP) értéke valószínűleg még 2022-ben is valamelyest elmarad a járvány előtti szinttől.

MNB kamatdöntés – Elemzők: nincs változás, és nincs meglepetés se

Nem okozott meglepetést a keddi kamatdöntés az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, és rövid távon nem is számítanak a monetáris kondíciók jelentős változására.

Jól sikerült az év vége – A szolgáltatások és az ipar húzta le a tavalyi GDP-t

A GDP volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A harmadik negyedévhez viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez mérve pedig 4,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság szezonálisan és naptárhatással kiigazított teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Negyedik negyedév – Lassult az OECD országok gazdasági növekedése

Jelentősen lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése a negyedik negyedévben az előző negyedévvel összevetve.

Kovács Árpád: Tartjuk magunkat. “A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség”

Óriási veszteségek érték 2020-ban Magyarországot, sokan nehéz helyzetbe kerültek, szép számmal fellelhetők azonban olyan invenciózus emberek, akik a nehézségeket az előbbre jutás lehetőségeként élték meg - mondta Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács elnöke a 2021-es költségvetést is elemezte AzÜzlet.hu-nak nyilatkozva.

Világbank: a világ GDP-növekedése 4% lehet, a magyar 3,8

Idén 4 százalékkal nőhet a globális gazdaság, ha széles körben sikeresen alkalmazzák a koronavírus elleni oltást a világon - véli a Világbank, amely júniusban nagyobb, 4,2 százalékos bővülésre számított 2021-re.

Lassult az euróövezeti teljesítménycsökkenés decemberben

Lassult az euróövezeti magánszektor teljesítménycsökkenése decemberben, mivel a koronavírus-járvány második hulláma és az újra életbe léptetett korlátozások a tavaszinál kisebb hatást gyakoroltak a gazdaságra.

Adóssághegy, munkanélküliség – Sötét felhők Kalifornia felett

A legnépesebb amerikai állam sikere biztosíthatja Amerika világgazdasági elsőbbségének megőrzését. Kalifornia azonban szerkezeti problémákkal és egyre növekvő adósságheggyel birkózik. Egyikről sem a koronavírus-válság tehet.

London: a vakcina euróövezeti növekedést hozhat, Magyarország a térségben felülteljesítő lehet

Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban.

Európai Bizottság: el lehet felejteni a gyors kilábalást

Az Európai Unió gazdasága a koronavírus-járvány miatti sokkhatást követően újra erőre kapott, de a világjárvány újabb hulláma megszakítja az élénkülést - közölte az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzésében.

Salát Gergely: bevetés előtt a kínai vakcina és a ‘kettős keringésű’ gazdasági program

Október végére kirukkolnak a kínaiak a Covid-19 vakcinával? A járvány a világ nagy részén szintet lépett azzal, hogy a politikusoknak dönteniük kellett: a gazdasági károk csökkentése érdekében milyen mértékben zárják le az országot; a kiindulópontnak számító Kínában úgy tűnik, már felülkerekedtek a járványon. Sőt, a vakcinafejlesztéssel is nagyon jól állnak. A receptről és az új kínai gazdaságpolitikáról beszélt AzÜzletnek Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének docense, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

Franciaország. 2020-ban több mint 8 és fél százalékos GDP-csökkenést várnak

Franciaország központi bankja megerősítette korábbi előrejelzését, miszerint a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest 16 százalékkal bővülhetett a bruttó hazai termék a második negyedévben mért rekordszintű, 13,8 százalékos zuhanás után.

Számvevőszéki elemzés: a járvány költségvetési folyamatai

Nemcsak a lakosságot és a vállalkozásokat, hanem a költségvetést is "brutális" nyomás alá helyezte a koronavírus-járvány: a magyar költségvetés mintegy 1720 milliárd forintot fordított a járvány gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítésére - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzéséből.

Recesszió. A magyar cégek optimistábbak

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, ugyanis az európai cégek 56 százaléka számít egy éven belül recesszióra, a magyar vállalatoknak csak 50 százaléka véli úgy, hogy 2020-ban csökkenhet az ország GDP-je, 45 százalékuk pedig nem idén hanem csak később számít visszaesésre

Fitch: Magyarországon elkezdődött a kilábalás

A közép- és kelet-európai térség gazdaságait - köztük Magyarországot - is komolyan megterheli az idén a koronavírus-járvány, de az év második felétől fellendülés, jövőre pedig lendületes növekedés várható - áll a Fitch Ratings átfogó előrejelzésében.

Moody’s: a koronavírus-sokk sem kezdi ki az Egyesült Államokat

Megerősítette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "Aaa" szintű államadós-besorolását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte azt a véleményét, hogy az amerikai gazdaság és a dollár domináns világgazdasági szerepe továbbra is kikezdhetetlen, és az amerikai gazdaságban a koronavírus-járvány mély sokkja sem okoz szerkezeti károsodást.

A magyar növekedés jövőre érheti el a járvány előtti szintet

Londoni makrogazdasági elemzők szerint Magyarország azon európai feltörekvő gazdaságok között lesz, amelyekben a hazai össztermék (GDP) értéke a jövő év végére eléri a koronavírus-járvány előtti szintet.

Az euróövezeti GDP 14 százalékkal csökken a második negyedévben

Az euróövezet GDP-je 14 százalékkal csökken a folyó második negyedévben, 2020-ban pedig 8,7 százalék lehet a visszaesés - közölte az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.

Japán – mélyülő recesszióban

Az előzetesen becsültnél kisebb mértékben csökkent a japán gazdaság teljesítménye az első negyedévben, de a koronavírus-járvány hatására várhatóan tovább mélyül a recesszió.

Az osztrák jegybank 7,2 százalékos idei GDP-csökkenéssel számol

Az osztrák jegybank előrejelzése szerint idén 7,2 százalékkal csökken az ország hazai összterméke (GDP) abban az esetben, ha ősszel nem lesz újabb vírusjárvány-hullám.

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...