Kezdőlap Címkék Ginop

ginop

Pályázat kkv-knak: 20 milliárd épületenergetikai fejlesztésekre

A mikro-, kis- és középvállalkozások hétfőtől adhatják be támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Magyar Multi Program: két új kiírás – 14 milliárdos keretösszeg

Megjelentek a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásai. A programok több mint 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járulnak hozzá a vállalkozásfejlesztési célok eléréséhez - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Gyakornoki program: idén tízmilliárd forintból

Tízmilliárd forintos keretösszeggel megjelent az Új gyakornoki program pályázat. A vállalkozások legfeljebb hat hónapon keresztül részesülhetnek bértámogatásban gyakornok alkalmazása esetén.

Támogatás kkv-knak – eredményességhez kötve

Feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti a cégek versenyképességének javítását a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című pályázat, amely 2 milliárd forintos keretösszeggel indul.

Értéknövelési pályázat kicsiknek és közepeseknek – tervezet

Elindult két újabb pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében. A konstrukciók több mint 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járulnak majd hozzá vállalkozásfejlesztési célok eléréséhez

Kutatás-fejlesztés. Már a GDP másfél százaléka jut rá

Tavaly a GDP mintegy másfél százalékát költötték kutatás-fejlesztésre Magyarországon. A kormányzat célja, hogy ez a mutató 2030-ra elérje a három százalékot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Pályázat kkv-knak – 15 milliárd forint napelemes rendszerekre

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak napelemes rendszerek telepítéséhez a mikro-, kis- és középvállalkozások. Egy beruházáshoz 1,5 és 3 millió forint közötti összeget lehet elnyerni, a rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

Kunszentmiklós. Tetőcserépgyárral bővíti üzemét a Terrán

Tetőcserépgyárat épít a Terrán építőipari nagyvállalat kunszentmiklósi gyáregysége mellett. A mintegy 2 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam több mint 480 millió forinttal támogatja.

Most éri meg vállalkozását fejleszteni!

A korábbi hitelösszeg háromszorosát is felvehetik már a technológiai korszerűsítést tervező mikro-, kis- és középvállalkozások az OTP Bank MFB-pontjain. A konstrukció továbbra is kamat, kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, előtörlesztési- és szerződésmódosítási díj nélkül érhető el. /X/

Épületenergetikai pályázat – tízmilliárdos támogatás kkv-knak

Elindult a "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása"  című pályázati felhívás társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, a vállalkozások összesen 10 milliárd forint értékű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak majd.

Gyógynövényes hústermékek gyártásába kezd a Nagykun-Hús

Összesen csaknem 630 millió forintból olyan sertéshús alapú élelmiszer termékeket állít elő a kunhegyesi Nagykun-Hús Kft., amelyek az emésztést támogató anyagok mellett a gyógynövények számtalan életminőséget javító összetevőit is tartalmazzák.

Negyvenmilliárdos pályázat álláskeresőknek és fiatalok vállalkozóvá válására

A programok sikeres megvalósítása eredményeként mintegy 5200 fiatal és 2600 30 év feletti álláskereső nyer majd el támogatást az újonnan alapított vállalkozás indításához és az első éves működéséhez.

ITM: a kkv-k fejlesztése a gazdasági növekedés záloga

Fejleszteni kell a kis- és közepes vállalkozásokat, növelni kell a hatékonyságukat, a magyar gazdaság növekedésének fenntartása érdekében. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a kkv-k munkavállalóinak a képzése.

K+F versenyképességi és kiválósági együttműködésre jelent meg pályázat

Hárommilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című pályázati felhívás. a kutatási, fejlesztési és innovációs szakpolitikai támogatást élvezők jelentkezhetnek.

Bővülhet a Digitális Jólét kamatmentes hitele – tudtuk meg

Digitális Jólét Hitelprogram indul szeptember elsején. „Nemcsak hitelt adunk, hanem ahol ez szükséges, ott a menedzsmentben történő támogatás is szóba jöhet.” – mondta AzÜzlet.hu-nak Palkovics László miniszter.

Gép, licenc, know-how, szoftver vehető pályázati pénzből

Újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 50 %-os támogatottsággal berendezések és immateriális javak - szoftver, gyártási licenc vagy know-how - vásárlására pályázati keret. Az igényelt összeg 5-30 millió forint között lehet.

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás