Kezdőlap Címkék Infláció

infláció

Takarékbank: a vártnál magasabb lehetett a GDP-bővülés, olcsóbb euró jöhet

A vártnál nagyobb GDP-növekedés hatására a Takarékbank megemelte a tavalyi évi előrejelzését, elemzői szerint 4,8 százalékos volt a bruttó hazai termék éves növekedése 2018-ban - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint elképzelhető, hogy 2019 végén ismét 315 forintba fog kerülni egy euró.

Nőttek az élelmiszerárak, nagyot drágultak a szeszes italok és a dohányáruk

Tavaly a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt, amikor 2,4 százalékos volt az éves infláció. Decemberben átlagosan 2,7 százalékkal emelkedtek árak, azaz tovább lassult az infláció az októberi 3,8, és a novemberi 3,1 százalékos ütemről - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Több évtizedes mélyponton a venezuelai olajexport

Venezuela 28 éve a legkevesebb kőolajat, napi 1,245 millió hordót exportált tavaly, mivel a gazdasági válság visszavetette az olajtermelést.

Varga: 2018-ban tovább erősödött a magyar gazdaság

Idén tovább erősödött a magyar gazdaság, bővült a hazai gazdaság teljesítménye, a harmadik negyedévben 5,2 százalékos volt a bővülés.

MNB: nőnek a bérek, de jövőre versenyképességi fordulat kell

MNB: versenyképességi fordulat nélkül 2019-től fokozatosan lassul a növekedés

Kamatdöntés – Londoni elemzők: egyértelmű jelzéseket adott az MNB

Londoni pénzügyi elemzők értelmezése szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésen egyértelmű jelzéseket adott arra, hogy közeleg a monetáris politika normalizálásának kezdete.

4,8%-ra javította növekedési várakozásait a Kopint-Tárki

Az eddig vártnál gyorsabb gazdasági bővülésre számít idén és jövőre Magyarországon a Kopint-Tárki. A gazdaságkutató 20 bázisponttal 4,8 százalékra emelte idei és 50 bázisponttal 4,1 százalékra 2019-es növekedési előrejelzését

Brexit-hatás: a gazdaság és a brit turizmus megállapodás nélküli jócskán visszaesne

Londoni pénzügyi elemzők szerint jelentősen visszaesne a brit kiutazó turizmus, ha Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.

Elemző: a jegybank előrébb hozhatja a kamatemelési ciklust

A tartósan magas infláció erősíti a kamatemelési várakozásokat, noha elsősorban volatilis tételek emelték az inflációt az elmúlt hónapokban - fejti ki Tardos Gergely, az OTP vezető elemzője, aki az euróval szemben forinterősödésre, a dollárral szemben gyengülésre számít.

GKI: jövőre lassuló növekedés várható

A GKI Gazdaságkutató Zrt. idén legalább 4,2 százalékos növekedésre számít, jövőre pedig csak 3,2 százalék körülire, miközben a legtöbb előrejelző idén még 4-4,5 százalékot prognosztizál, jövőre pedig - a kormány kivételével - már csak 3-3,5 százalékos bővülésre számítanak - közölte a GKI. 

Csak a fix kamatozású hitel nyújt biztonságot

Hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet.A forint árfolyama ugyan nem mellékes, de az MNB ezt – egyéb tényezők mellett - csak az inflációra gyakorolt hatás szempontjából figyeli – fejti ki Pleschinger Gyula az MNB Monetáris Tanácsának tagja AzÜzlet.hu-nak adott interjújában. Hozzátette: hosszútávon fel kell készülni a kamatemelkedésre, ami ellen csak a fix kamatozású hitelek nyújtanak védelmet.

Pozitívra javította az orosz bankrendszer kilátását a Moody’s

Pozitívra javította az eddigi stabilról az orosz bankrendszer kilátását a Moody's Investors Service, elsősorban az eszközminőségi és tőkemegfelelési mérőszámok javulásával indokolva a lépést.

Hatalmasat nőttek az árak Törökországban

A vártnál jóval nagyobb mértékben, ismét közel 15 éves csúcsra emelkedett az infláció Törökországban szeptemberben. A bejelentésre a líra tovább gyengült.

Szeptemberben gyorsult az euróövezeti infláció

Szeptemberben gyorsult a fogyasztói árak növekedésének üteme az euróövezetben.

Kamatot emelt a Fed – 2,25 %-ra változott az alapkamat

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) szerdán, idén immár harmadik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig nyolcadik alkalommal. A Fed 25 bázisponttal, 2,00-2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot.

Elemzők: az idényáras élelmiszerek tartották magasan az inflációt augusztusban

Az elemzők várakozása ellenére nem mérséklődött az éves infláció augusztusban, de a maginfláció  csökkenése továbbra is az inflációs nyomás hiányát jelzi a magyar gazdaságban.

Itt a baj: késnek az uniós pénzek, a költségvetés kiköltekezett

A makrogazdasági folyamatok kedvezően alakultak az első fél évben, kockázatot jelent ugyanakkor az európai uniós források beérkezésének elhúzódása, valamint a költségvetési szervek kiadásainak túlteljesülése - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az első fél év költségvetési folyamatait értékelő elemzésében. 

2,2 százalékos a júliusi infláció az EU-ban

A múlt hónapban emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben. Idehaza jelentősen nőttek a fogyasztói árak.

Miért nem vétózta meg a költségvetést, mi lesz az inflációval, mire jó a cafeteria fogyókúrája

A 2019-es költségvetés biztonságosnak nevezhető, a Cafeteria fokozatos kivezetését messze nem az egyensúly javításának szándéka indokolja, a közszféra dolgozóinak átképzését, a gazdaságba irányítását az élet, a fizetések differenciálódása, a munkaerőpiac helyzete is sürgeti. Interjú Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács (KT) elnökével.

Elemzők: az üzemanyagárak emelik az inflációt

A júliusi infláció mértéke enyhén felülmúlta a várakozásokat, de ez lényegében egyetlen tételre, az üzemanyagok áremelkedésére vezethető vissza, nyilatkozták elemzők a KSH júliusi jelentésének adatairól.

Friss

Erre vigyázzunk a külföldi pénzfelvételnél

Ha a bankkártya elveszik vagy elakad egy ATM-ben, azonnal le kell tiltani. Ezt az adott bank honlapján található letiltási számok segítségével tehetjük meg.

Az Agrárminisztérium és a Magyar Bankszövetség együttműködési megállapodása

Ma Magyarországon a teljes gazdasági hitelállományon belül 14,6 százalék a mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz kapcsolódik.

Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke

A döntésre azután került sor, hogy az őt delegáló OTP Nyugdíjpénztárnál február végén megszűnt a szakember vezetői megbízatása.

Hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók

A több mint 670 ezer lakossági díjfizetőt ellátó távhőszolgáltatók bevételekből meg nem térülő kiadásait a távhőkassza útján ellentétezi a költségvetés.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Erre vigyázzunk a külföldi pénzfelvételnél

Ha a bankkártya elveszik vagy elakad egy ATM-ben, azonnal le kell tiltani. Ezt az adott bank honlapján található letiltási számok segítségével tehetjük meg.

Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke

A döntésre azután került sor, hogy az őt delegáló OTP Nyugdíjpénztárnál február végén megszűnt a szakember vezetői megbízatása.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.