Ha valaki hitelből vásárol ingatlant, vagy a már meglévő ingatlanára vesz fel hitelt, akkor a bank jelzálogot jegyeztet be a tulajdoni lapra. Ennek díja jelenleg 12 600 forint, ami a rendelet értelmében 20 ezer forintra nő.
Az építési szándék visszaesését is jelzi, hogy tavaly 39 százalékkal kevesebb lakás építését engedélyeztették vagy jelentették be, mint egy évvel korábban.
Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.
Az albérleteknek mindig borsos áruk volt, főleg Budapesten. A koronavírus azonban lejjebb nyomta a főváros méregdrága bérleti díjait. Az ingatlannet.hu statisztikai adatai szerint ez az árcsökkenés tartósnak bizonyult mindaddig, amíg el nem kezdődött a 2021/2021-es tanév.
Az ingatlanárak elég széles skálán mozognak. Magyarországot tekintve a négyzetméter árak alsó határa meg sem üti a 100 ezer forintot, a felső határ pedig több millió forint. Ha nagyobb kitekintést teszünk Európára, akkor a határ a csillagos ég. Az ingatlannet.hu utána járt annak, hogy vajon a nyugati országrészünkben vannak-e a csípősebb ingatlanárak?
Drága a budapesti lakáspiac? Igen, amennyiben hazánk megyeszékhelyeinek lakáspiaci áraihoz hasonlítjuk. Ha azonban az európai országok fővárosaihoz, akkor nem nevezhető túlárazottnak Európa szíve. Magyarországi és európai árkörkép.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek