Kezdőlap Címkék Innovációs és Technológiai Minisztérium

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Már kaphatók a 2019-es éves e-matricák

December elsejétől érhetők el a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. termékkínálatában a 2019-es éves e-matricák. Mivel a 2018-ra váltott országos és megyei változatok 2019. január 31-ig érvényesek, az új jogosultságok beszerzésére két hónap áll az érintettek rendelkezésére.

Csokimikulások: nem talált hibát a fogyasztóvédelem

Megkezdte az ünnepek előtti országos ellenőrzéseket a fogyasztóvédelmi hatóság, az eddigi tapasztalatok szerint a csokoládémikulások összetétele megfelel a csomagoláson feltüntetett elnevezésnek, zsír- és cukortartalomnak.

Mesterséges Intelligencia Koalíció. Irány az élvonalba

A koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon.

Háztartási gépek pályázata – emelés. Majdnem mindenki nyerhet

Meghaladta a 119 ezret az Otthon Melege Program most zárult háztartási gépcsere alprogramjában benyújtott pályázatok száma, az igényelt összeg pedig elérte az 5 milliárd forintot. 

ITM: a kkv-k fejlesztése a gazdasági növekedés záloga

Fejleszteni kell a kis- és közepes vállalkozásokat, növelni kell a hatékonyságukat, a magyar gazdaság növekedésének fenntartása érdekében. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a kkv-k munkavállalóinak a képzése.

Webáruházak – 1500 ellenőrzés, 2 milliós bírság az ismétlő jogsértőnek

A webáruházak a leggyakrabban "elfelejtik" részletesen tájékoztatni a megrendelés elállásának feltételeiről a vásárlókat és sértetlen csomagoláshoz kötik a megrendelés lemondását.

Palkovics: a cégeknek a technológia, a munkavállalóknak a tudás ad új lehetőséget

Az év első nyolc hónapjában 6,3 százalékkal nőtt a magyarországi járműgyártás termelése; ehhez a teljesítményhez elengedhetetlen a korszerű tudással rendelkező szakemberek munkája - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Mercedes Benz Academy átadásán Kecskeméten. 

Elektromos autók vásárlására újra másfél milliós a támogatás

Újra lehet pályázni az elektromos gépjármű beszerzések támogatására, a programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból.

Palkovics: “szintet lépünk” a szakképzési intézmények fejlesztésében

A szakképzés társadalmi elfogadottságát a gimnáziumokéval egyenlővé kell tenni úgy, hogy egymás pozícióit erősítve egyenrangú versenytársakká váljanak. Az elmúlt két évben a szakképzési centrumok tagintézményeinek csaknem fele újult meg, és az év végéig további tizennégy felújított iskolát adnak át - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Kiskunhalason. 

A kormány megduplázza az építőipari beruházások támogatását

A kormány újabb nyolcmilliárd forinttal megemeli az építőipari vállalkozások kapacitásnövelő és hatékonyságjavító beruházásainak támogatását szolgáló nyolc milliárd forintos pályázati keretet.

7 milliárd forintos EU-s támogatásból épül ki a földmegfigyelési információs rendszer

Megvalósítási szakaszába lépett a földmegfigyelési információs rendszer (fir) projekt, amelynek kialakítására a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium 7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.

Ezermilliárd innovatív ötletek felkarolására

Az 1990-es évek átalakulása "kevésbé hatékony magyar gazdaságot hagyott maga után. A vállalkozások 97 százaléka magyar tulajdonú, de a hazai hozzáadott érték 51 százalékát a külföldi vállalkozások állatják elő.

Mesterséges intelligenciáról konzultálna a kormány

A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek, szervezetek együttműködését szorgalmazza a kormány.

Az ITM támogatja a cégek digitalizációját

A kormányzat a Joint Venture Szövetséggel stratégiai megállapodást írt alá, hogy az ITM bevonja partnerét a jogszabály-előkészítési folyamatokba. A kormány segíteni kívánja a vállalkozásokat a digitális kihívások kezelésében.

A gazdasági migrációval a tőkések járnak jól – mondta az ITM-államtitkára

A gazdasági migrációval elsősorban a munkavállalókat foglalkoztató tőkések járnak jól, az alsóbb rétegek jövedelmi helyzete romlik azokban országokban, amelyekbe nagy számban áramolnak bevándorlók - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Balatonszárszón.

A csődbe ment Ikarus folytatná – ha a hitelezők és a BKV is úgy akarja

Ha folytathatja a termelés az Ikarus Egyedi Kft., megtéríti hitelezőinek adósságát legkésőbb 2025. szeptember 30-ig. Ezt ígéri a csődvédelmet kért és kapott járműgyártó közleményében, bízva a megegyezésben. 

Digitális szupersztráda Jászfényszarun – szuper áron

Százmillió forintot meghaladó állami támogatással mintegy 2200 háztartás és helyi közintézmény számára vált elérhetővé a szupergyors internet Jászfényszarun.

A lámpaoszlopok is okosok Budapesten – ötöt építettek

Öt, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze. Ezt tudhatják: energiatakarékos, fényerő-szabályozás, távvezérlés, wi-fi, videós térfigyelés, segélyhívás, elektromos járműtöltés, környezetérzékelés, programozható LED információ.

Ideglenesen betiltott strandélmények

A látogatók biztonsága érdekében 23 strand 56 eszközének használatát tiltották meg a az ellenőrök, 18 élményeszköz esetében már pótolták a hiányosságokat, azok újra üzemelhetnek.

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik