Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa 50 bázisponttal 3,00 százalékra emelte meg az irányadó eurókamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén. Az emelés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Az euróövezet recessziójának kockázata 2020 júliusa óta a legmagasabb szintre emelkedett, mivel egyre nagyobb az aggodalom, hogy a téli energiahiány a gazdasági tevékenység visszaesését fogja okozni.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 75 bázisponttal emelte meg az irányadó eurókamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén, egyben módosította az euróövezet inflációjára és gazdasági teljesítményére vonatkozó előrejelzést.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa úgy döntött, hogy mindhárom irányadó kamatlábát 50 bázisponttal megemeli, valamint jóváhagyta az új transzmisszióvédelmi eszközt (TPI). A lépések célja, hogy az infláció középtávon biztosan visszatérjen a 2 százalékos céljához.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó eurókamaton, ellenben megerősítette szándékát a pandémiás vészhelyzeti eszközvásárlási program márciusi kivezetése mellett.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa decemberi kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó eurókamaton. Ugyanakkor a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretében végzett nettó eszközvásárlást csak jövő márciusig folytatja az euróövezeti jegybank.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó eurókamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén. Bejelentették ugyanakkor, hogy az eszközvásárlásokat tovább mérséklik a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretében.
Az Európai Központi Bank (EKB) mérsékli a pandémiás veszélyhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretében végzett nettó eszközvásárlás ütemét. Erről kamatdöntő ülésén határozott az euróövezeti jegybank kormányzótanácsa.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó eurókamaton. Jelezte egyúttal, hogy folytatja az eszközvásárláson alapuló gazdaságélénkítő monetáris politikáját.
A kormányzótanács áprilisban sem változtatott az irányadó eurókamaton, folytatja viszont az eszközvásárláson alapuló gazdaságélénkítő monetáris politikáját - közölte az Európai Központi Bank.
Változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek nulla százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje - döntött az Európai Központi Bank kormányzótanácsa.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa úgy döntött, hogy változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek nulla százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó eurókamaton, megemelte viszont eszközvásárlási programja keretösszegét és meghosszabbította annak futamidejét.
Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.
A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek