Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezen belül a járműgyártás termelése 13,2 százalékkal esett vissza a múlt év azonos időszakához mérve - erősítette meg első becslését a Központi Statisztikai Hivatal.
Az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal maradt el júniusban az egy évvel korábbitól, az első hat hónapban pedig 12,8 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbitól, ugyanakkor májushoz viszonyítva 17,1 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal első becslése alapján.
Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 27,6 százalékkal csökkent a termelés. A legnagyobb visszaesés a járműiparban volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása májusban, így az ipari termelés 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Áprilisban az ipari termelés volumene 36,8 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 36,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A járműgyártás termelése kiugró mértékben, ötödére, 79,5 százalékkal esett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Márciusban 5,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ebben az időszakban már jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Februárban 4,1 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve. A munka- és szökőnap hatástól megtisztított adatok szerint a termelés 1,7 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Januárban 2,4 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt tavaly az előző évi 3,5 százalék után, decemberben pedig 3,7 százalékkal csökkent éves összevetésben - erősítette meg az előzetes adatokat második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
Hidegzuhanynak, óriási negatív meglepetésnek minősítették az elemzők az ipari termelés tavaly decemberi visszaesését. Úgy vélik, ez a negyedik negyedévi GDP-növekedésre is rányomja bélyegét.
Az ipari termelés 5,4 százalékkal nőtt tavaly az előző évi 3,5 százalék után. Decemberben viszont 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Novemberben 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 5,7 százalékos volt a növekedés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Októberben az ipari termelés volumene 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Létszámleépítésre készül a Daimler, a Mercedestől több mint ezer vezető elbocsátását tervezik. Emellett a beruházási programok befagyasztása is napirenden van.
Szeptemberben 11,1 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 9,0 százalékkal emelkedett a kibocsátás.
Az ipari termelés volumene augusztusban 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Minden várakozást felülmúlt a magyar ipari termelés kétszámjegyű júliusi növekedése, különösen a német ipar gyengélkedésének fényében - kommentálták elemzők a KSH előzetes adatait.
Júliusban az ipari termelés volumene az előző havi csökkenés után 12,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 8,7 százalékkal emelkedett a termelés - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Júniusban az ipari termelés 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok azonban 4,1 százalékos növekedést mutatnak, mert kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint a múlt év azonos hónapjában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.
A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek