Harminc attrakció várja a látogatókat a most felavatott Bobo Fun Parkban, az alsópáhoki Kolping Hotel tőszomszédságában. A 2 milliárd forintos beruházás megnyitóján az üzemeltető, valamint számos turisztikai szakember mellett részt vett Novák Katalin családokért felelős miniszter.
Egy diák meghalt, egy pedig megsérült, amikor kidőlt egy fa a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában - beszámolók szerint. A baleset hírét az MTI érdeklődésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette.
Biztonságosabbak a kalandparkok: a fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák mindössze hat százalékának használatát tiltotta meg, de a hiányosságok pótlása után ezek is újra megnyithatnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A nyári táborozás eszközeinek biztonságát vizsgálva 49 üzemeltetését tiltotta meg ideiglenesen a fogyasztóvédelmi hatóság, elsősorban a megfelelőséget igazoló dokumentumok hiánya miatt.
A vizsgált kalandparkok 31 százaléka nem felelt meg teljes körűen az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak, többet be is záratott a fogyasztóvédelem - közölte a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.
A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek