kamatemelés
Kamatemelés. Egyhangúlag döntött a monetáris tanács
Egyhangúlag, 9 szavazattal döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 2,90 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 4,90 százalékra és az egynapos betét kamatának 2,90 százalékra emeléséről januári kamatdöntő ülésén - áll a Magyar Nemzeti Bank rövidített jegyzőkönyvében.
Egyhetes betéti kamat – újra emelt az MNB
A Magyar Nemzeti Bank az előző hetinél 30 bázisponttal magasabban, 4,30 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Az alapkamat keddi 50 bázispontos emelését követően a piaci elemzők számítottak az irányadó ráta alapkamaténál kisebb emelésére, hogy idővel összeérjen két kamat, de ennél magasabb, 40 bázispontos emelést vártak.
Nem húzott váratlant a Fed – hamarosan jön az emelés
A piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamaton az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve. A piacok márciusra várják az idei első kamatemelést.
Az Equilor 4,5 százalékos idei növekedésre számít
Az első félévben a belső fogyasztás húzza felfelé a gazdasági növekedést, ezt követően az ellátási láncok helyreállásával a külső kereslet is kedvezően befolyásolhatja az adatokat, így a növekedés idén 4,5 százalékon, jövőre 3,8 százalékon alakulhat - hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. sajtótájékoztatóján.
Londoni elemzők: tartja a januári kamatemelési ütemet az MNB
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő pár hónapban fenntartja a kedden váratlanul felgyorsított kamatemelési ütemet a Magyar Nemzeti Bank.
MNB-alelnök: nagyobb sebességre kapcsol a monetáris szigorítás
A tavaly decemberinél gyorsabb ütemben folytatódik a monetáris szigorítás, nemcsak az alapkamat, hanem az egyhetes betéti eszköz kamatának emelésével is. A következő hónapokban a januári lépés lesz a kiindulási pont - mondta Virág Barnabás.
Monetáris tanács – 2,90 százalék az új alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben emelte a kamatfolyosó két szélét is. Az egynapos betét kamata így 2,90 százalék, az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata pedig 4,90 százalék lett.
Egyhangúlag emelte az alapkamatot a monetáris tanács
Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 2,4 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 4,4 százalékra, valamint az egynapos betét kamatának 2,4 százalékra emeléséről decemberi kamatdöntő ülésén - olvasható a Magyar Nemzeti Bank december 14-i kamatmeghatározó ülésének rövidített jegyzőkönyvében.
Egyhetes betéti tender – 4 százalék az új irányadó kamat
A Magyar Nemzeti Bank újabb 20 bázisponttal magasabban, 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön.
Az MNB újra szigorított – 3,80 százalék az egyhetes betét kamata
A Magyar Nemzeti Bank a múlt hetinél 20 bázisponttal magasabb, 3,80 százalékos kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön.
Egyelőre nem drágul a Diákhitel
A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első félévében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
Felgyorsította a szigorítást a Fed – jöhetnek a kamatemelések
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed felgyorsította gazdaságélénkítő eszközvásárlási programjának kivezetését, megnyitva ezzel az utat a kamatemelések előtt. A Federal Reserve egyúttal csökkentette jövő évi GDP-növekedési előrejelzését is.
Elemzők: az eszközvásárlások lezárásával érdemben szigorított az MNB
Bár a jegybank a piaci várakozásoktól némileg elmaradó mértékben emelt alapkamatot, az eszközvásárlási programok lezárásával mégis jelentősen szigorította monetáris politikáját - közölték elemzők a kamatdöntésre reagálva.
Virág Barnabás: jövőre is folytatódik a kamatemelések sorozata
Az elhúzódó inflációs nyomás hosszú alapkamat-emeléseket indokol, tovább folytatódik a kamatemelések sorozata 2022-ben is - mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a kamatdöntést követő online háttérbeszélgetésen.
Kissé gyengült a forint a kamatemelés után
Erősödött a forint a jegybank keddi kamatdöntését megelőzően, majd a bejelentésre ellenkező irányban, gyengülve korrigált.
Újabb kamatemelésről döntött a monetáris tanács
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, illetve 80 bázisponttal 2,4 százalékra az egynapos betét kamatát. Az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata pedig 30 bázisponttal emelkedett 4,4 százalékra.
Tovább szigorított az MNB – 3,3 százalék az egyhetes betét kamata
Újabb 20 bázispontos emelés után 3,3 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank.
Újabb 20 bázisponttal nőtt az egyhetes betét kamata
Az MNB 3,10 százalékon hirdette meg egyhetes betétjét, vagyis az előző hetinél 20 bázisponttal magasabb kamaton.
Újabb betéti tender az alapkamat fölött – minden ajánlat elfogadva
Újabb 40 bázisponttal magasabb kamattal, 2,90 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az összes benyújtott ajánlatot elfogadta.
Londoni elemzők: gyorsulhat az MNB szigorítási üteme
Bár a Magyar Nemzeti Bank 30 bázispontos alapkamat-emelése elmaradt a piaci várakozásoktól, az MNB az alapkamat és az egyhetes betéti eszköz rátájának együttes és ütemes további emeléseivel minden valószínűség szerint jelentős részben teljesíti majd a piaci szereplők által várt szigorítást - vélik londoni pénzügyi elemzők.
Friss
Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke
Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.
Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...
Családi adóparadicsom lesz Magyarország
Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet
Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány
A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.
Hírek
BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde
A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?
Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...
A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában
Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...
Erősödött csütörtök reggelre a forint
A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Erősödött a forint szerdán
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel
Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.
Gazdaság
Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény
Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet