Tartható az idei adósságráta, jók a növekedési adatok, de továbbra is szükség van a rugalmasan ellenálló költségvetési politikára - közölte az Állami Számvevőszék.
Az uniós pénzügyminiszteri csúcson egyetértés volt abban, hogy a gazdaság újraindításához továbbra is támogató költségvetési politikára van szükség. Erről Varga Mihály beszélt.
A fenntartható költségvetési politika hozzájárult a koronavírus-járvány negatív gazdasági és társadalmi következményeinek enyhítéséhez - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzésében.
A magyar gazdaságban várhatóan az idei év első felére koncentrálódnak a koronavírus-járvány negatív hatásai, és az év második felétől elkezdődhet a kilábalás - áll a Moody's Investors Service éves országjelentésében.
Londoni pénzügyi elemzők szerint finomhangolási üzemmódban működik a magyar monetáris és költségvetési politika. Egyik területen sem várható jelentősebb módosítás, hacsak a magyar gazdaságot nem éri külső sokk - vélik.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek