A pandémia miatti korlátozások között világszerte nagyok a különbségek. A német hetilap, a Spiegel feltérképezte, merre, hogy élik, élték meg a rendkívüli heteket. Körkép, Fokvárostól Los Angelesen és Ottawán át Rómáig.
Pozitív várakozással tekintenek a kijárási korlátozások vidéki enyhítésére a balatoni vendéglátósok: óvatosan, de megkezdték a felkészülést a szezonra.
Májusban fennmarad a tantermen kívüli, digitális oktatás, a júniusi helyzetről pedig később döntenek - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az elmúlt tíz évben az itthon, illetve az elszakított területeken élő, valamint a hazánkból a világ másik felére sodródott magyarok egymásra találásának megünneplése ugyan a koronavírus okozta társadalmi távolságtartás miatt komoly kihívás lett, a nemzeti összetartozás érzése így is megmarad, csak az ünneplés időpontja változik, a tervezetthez képest más formában valósul meg – fejtette ki Pánczél Károly az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke AzÜzlet kérdésére válaszolva.
Jelentősen, 4,8 százalékkal csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye az első negyedévben, miután a koronavírus-járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések márciusban gyakorlatilag leállították az egész országot.
Újabb, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait csökkentő javaslatot terjesztett be a kormány. A törvénytervezet biztosítja, hogy a fejlesztési tartalék összegét a teljes adózás előtti nyereségből le lehet írni, illetve további adókönnyítő intézkedéseket is tartalmaz.
Nem jönnek Kubába se a turisták, se venezuelai olaj és kölcsön. Az ország az összeomlás szélén áll. A jólképzett kubai orvosok viszont a korona-járvány miatt világszerte keresettebbek, mint valaha.
A Standard & Poor's pozitívról stabilra módosította a hosszú és rövid lejáratú, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek osztályzati kilátását. A lépést a koronavírus-árvány várható gazdasági hatásaival indokolta a hitelminősítő.
Az állampapír-vásárlási és a jelzáloglevél-vásárlási program célja a monetáris transzmisszió sérüléseinek megelőzése és a koronavírus-járvány kapcsán felmerülő gazdasági és pénzügyi kockázatok kezelése. Mindkét program május 4-én indul. Részletek.
Az Audi Hungaria egy műszakban újraindította a járműgyártást a présüzemben, a karosszériaüzemben, a lakkozóban és a járműszereldében, ahol műszakonként 250 autót gyártanak - közölte a vállalat kommunikációs vezetője.
A Tungsram nem bocsát el dolgozókat a koronavírus-járvány miatt, cserébe viszont a menedzsment fizetését 25 százalékkal csökkenti, a szellemi dolgozók béremelését elhalasztja és rövidített munkaidőt vezet be.
A német GDP 6,6 százalékkal eshet az idén, és legkorábban 2021 végén térhet vissza a koronavírus-járvány előtti szintre a gazdaság teljesítménye - áll a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének prognózisában.
A január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Márciusban 56 ezren veszítették el az állásukat, közülük 54 ezren gazdaságilag inaktívvá és 2 ezren munkanélkülivé váltak.
Az agrárvállalkozások teljesen kamat-, költség- és díjmentes Agrár Széchenyi Kártyát igényelhetnek a koronavírus-járvány miatti gazdasági nehézségek leküzdésére.
A kijárási korlátozás hatására jelentősen csökkent a közúti balesetek száma, de a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak kisebb mértékű emelkedésre számít a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
A brit miniszterelnök szerint továbbra is az a legfontosabb cél, hogy ne alakulhasson ki a koronavírus-járvány újabb hulláma, mert az gazdasági katasztrófát okozna.
A veszélyhelyzetre tekintettel immár online is vásárolható Babakötvény. A lehetőséggel azok a szülők is élhetnek, akiknek még nincs Start-számlájuk - mondta Tállai András.
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek