Kezdőlap Címkék Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal

KSH: szeptemberben nőtt a munkanélküliség

Szeptemberben az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 37 ezerrel, 222 ezerre nőtt a munkanélküliek száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Államháztartás – KSH: tavaly 2,1 százalékos volt a hiány

A kormányzati szektor hiánya 2019-ben a nemzeti számlák második előzetes adatai alapján 985 milliárd forint, a GDP 2,1 százaléka volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: nőtt az építőipari termelés júliusról augusztusra

Augusztusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, júliushoz mérten viszont 1,9 százalékkal emelkedett  - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: a járműgyártás húzta az ipart augusztusban

Augusztusban az ipari termelés volumene 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 0,2 százalékkal csökkent, azaz lényegében az egy évvel korábbi szinten maradt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: 251 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet augusztusban

Augusztusban az export euróban számított értéke 2,5 százalékkal, az importé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi egyenleg 236 millió euróval, 251 millió euróra javult - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: lassult az infláció szeptemberben

Szeptemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,4 százalékra lassult az előző havi 3,9 százalékról, az éves maginfláció pedig 4,0 százalékra csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: harmadával esett a vendégéjszakák száma augusztusban

Augusztusban a koronavírus-járvány hatására a szálláshelyek forgalma együttesen 33,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: alig csökkent az ipar teljesítménye augusztusban

Az ipari termelés augusztusban 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a júliusi 8,1 százalékos visszaesés után - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: augusztusban csökkent a boltok forgalma

Augusztusban a nyers adat szerint 1,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Államháztartás. Öt százalék fölé nőtt a GDP-arányos hiány

A kormányzati szektor hiánya 986 milliárd forint, a GDP 9,1 százaléka volt a második negyedévben, ezzel az első féléves hiány 1219 milliárd forintra, a GDP 5,3 százalékára nőtt az első negyedévi 1,9 százalékról - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: emelkedtek az ipari termelői árak augusztusban

Augusztusban az ipari termelői árak összességében 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Nőtt az átlagkereset – 263 ezer volt a nettó január-júliusban

Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt. Mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH – 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma

A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt. Augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 32 ezerrel 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Újra kopogtat a KSH – kíváncsiak, hogy miből élünk

Harmadszor vesz részt Magyarország abban a kutatásban, amelynek célja a háztartások életkörülményeinek feltárása. A háromévenkénti felmérést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi.

KSH: ötödével esett vissza az építőipar júliusban

Júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 21,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ebben a hónapban a koronavírus-járvány gazdasági hatása az építőipar egészére jelentős volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: a járműgyártás 13,2 százalékkal esett vissza júliusban

Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezen belül a járműgyártás termelése 13,2 százalékkal esett vissza a múlt év azonos időszakához mérve  - erősítette meg első becslését a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: augusztusban 3,9 százalék volt az infláció

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Külkereskedelem. 262 millió euró többlet júliusban

Júliusban az export euróban számított értéke 5,6, az importé 7,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 184 millió euróval javult, 262 millió eurót tett ki - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: belföldi vendégből is kevesebb volt júliusban

Júliusban a szálláshelyeken a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 18,1 százalékkal, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 74,9 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány hatására - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: egyszámjegyűre lassult az ipari visszaesés

Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A visszaesés mértéke 28,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest - jelentette első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.

Friss

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.