A bruttó hazai termék (GDP) volumene 6,1 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest pedig 0,7 százalékos volt a növekedés. Az első három negyedévben a gazdaság teljesítménye 7,1 százalékkal - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 6,8 százalékkal - haladta meg az előző év azonos időszakában mért szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szeptemberben a bruttó és a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedés tovább élénkült az augusztusi 8,9 százalék után. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 428 100, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 284 700 forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Októberben a munkanélküliek száma 189 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalékos volt. Az augusztus-októberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 184 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A harmadik negyedévben folytatódott a beruházások bővülése, 12,4 százalékkal nőtt a volumen a koronavírus-járvány által súlyosan érintett egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozások körében 21,8 százalékkal nőttek a beruházások, ugyanakkor az azok 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések lényegesen, 11,7 százalékkal visszaestek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A vidéki árcsökkenés miatt országosan tovább lassult, a fővárosban viszont gyorsult a bérleti díjak év eleje óta tartó emelkedése októberben. Országosan 0,4, Budapesten 1,4 százalékkal drágultak a kiadó lakások az előző hónaphoz képest.
A harmadik negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint is 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 14,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az augusztusihoz képest 4,2 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A mező- és erdőgazdasági területek ára és bérleti díja a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is jelentősen nőtt. Az eladott termőterületek átlagára 2019-hez képest a 8,2 százalékkal 1,7 millió forintra emelkedett, a bérléséért évi 64 400 forintot, a vételi ár 3,7 százalékának megfelelő éves díjat kellett fizetni - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Termőföldárak és bérleti díjak 2020 című kiadványából.
Tavaly a globális folyamatokat a világjárvány határozta meg, a világgazdaság teljesítménye 3,3 százalékkal elmaradt az előző évitől, ezzel tíz éven át tartó konjunktúra ért véget - közölte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzésében.
A belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma szeptemberben 19 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva, és 3,7 százalékkal meghaladta a 2019 szeptemberi értéket is - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A külkereskedelem szeptemberben két hónap után újra többletet termelt: az export értéke 1,3 millió euróval haladta meg az import értékét - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.
Szeptemberben 2,3 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztítva 1,7 százalékos volt a visszaesés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 426 500, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 283 600 forint volt, egyaránt 8,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szeptemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 687 ezer volt, 9 ezerrel több az előző havinál. A munkanélküliek száma 195 ezer, a munkanélküliségi ráta az előző havival azonos, 4,0 százalékos volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A háztartási szektor részére nyújtott hiteleken belül csaknem 48 százalékot tettek ki a lakáscélú hitelek, amelyek GDP-hez viszonyított aránya az előző év végi 8,4 százalékról 8,9 százalékra nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban az építőipari termelés 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A júliusi magas bázishoz mérten viszont 5,8 százalékkal kisebb lett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban már negyedik hónapja gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése: a júliusi 21,3 százalékról 24,1 százalékra emelkedett a drágulás mértéke.
Augusztusban az ipari termelés 2,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,6 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva 2,7 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Augusztusban az export euróban számított értéke 5,2, az importé 16,0 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A külkereskedelmi mérleg 811 millió euróval romlott és 467 millió euró deficitet mutatott a júliusi 210 millió euró hiány után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.
A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.
A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek